Református Kollégium, Marosvásárhely, 1908

II.

A Föld mint tünemény tényező.

E

gész lényünk s az érzékeink hatáskörébe tartozó összes külső tünemények a földi behatások uralma alatt állanak első sorban. Mint e mérhetetlen glóbus többi teremtményei, mi is alá vagyunk vetve annak a kényszer helyzetnek, hogy részt vegyünk az ő sajátszerü életmódjában, forogjunk és haladjunk vele együtt, csak időközönként s akkor is csak ő általa közvetítve élvezhessük a Föld külvilágának, a többi égi testeknek reánk sugárzó, életet osztogató energiáját. Életműködésünk és a külvilág összes megnyilvánulásai híven alkalmazkodnak a mi hatalmas, egykedvűen forgó és keringő zsarnokunkhoz, a Földhöz, mely magához ölel, de fölemelkedni nem enged senkit és semmit az ő birodalmából, — hátán hordoz, szeretettel táplál, de szivét, mely felé ellenállhatatlan erővel vonzza minden élő és élettelen gyermekét, nem tárta még föl érző és gondolkozó lény előtt soha. Láthatatlan karjaival vissza tartja a tőle eltávolodni akarót, testének melegével elpusztítja az ő belsőbb titkainak kutatóját. Csak gondolatainknak enged szabad száguldozást a tilalom határain túl, de hihető, hogy ezekre is rásüti földi eredetűk bélyegét. — Képzelődésünk minden alkotása az ember és viszonyaiból merít anyagot s onnan vesz mintaképekét is.