Református Kollégium, Marosvásárhely, 1908

54

gondolatot, mely ez irányú törekvéseinket megbénítaná. Ne hallgassunk az álprófétákra, hanem tekintsük és kövessük az emberiség azon jótevőit, magasztos alakjait, kik fárad- hatlan buzgalommal és nemes ideálokkal felfegyverkezve küzdöttek a társadalom, haza és az egész emberiség jólétéért és haladásáért; kik egész életüket szentelték azon utak keresésére, melyek az emberiséget a legfőbb cél, a tökéletesség felé vezetik Azt kérdezhetitek talán, hol kell keresnetek e nagy alakokat, az emberiségnek ezen jótevőit! ? Forgassátok csak figyelemmel hazánk históriáját, vagy a világtörténelmet, bizonyára meg fogjátok találni mindenik a maga ideálját. Avagy ki ne ismerné közületek Üdvözítőnk tanítását: »Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.“ Íme, mily egyszerű, de világosan van megjelölve a cél e szavakban, melynek eléréséért mindnyájunknak törekednünk, küzdenünk kell. Küzdenünk, mert bár közel kétezer éve hangzottak el ezen isteni igék, s bár az eszmék harcából a tökéletesség fogalma az idők folyamán mind tisztultabb alakban bontakozik ki, korántsem mondhatjuk el korunkról, hogy az a tökéletesség keresztyéni értelemben vett jegyében jár. A társadalom és az élet különféle követelményei, az emberi szenvedélyek és egyéni érdekek küzdelmei gyakran ághághatlannak látszó akadályokként gördülnek útjaink, törekvéseink elé s bizony évezredek kitartó munkásságára van szükség, míg az emberiség megtisztulva a földi salaktól egymást megérti s a mennyei szeretetben egyesülve „lészen egy akol.“ De azért szabad-e nekünk kicsiny hitüeknek lennünk s feladnunk a küzdelmet! .Ember küzdj és bízva bízzál,“ mondja az Ember tragédiájában a nagy költő, midőn a parányiságának tudatára ébredő Ádámot csüggedés szállja meg, s a kétkedő lélekbe új életet önt, mikor az embert isteni elhivatásának tudatára ébreszti.

A tökéletesedés az emberiség egyetemes célja; egyetemesnek kell tehát lenni a küzdelemnek is, mely a cél felé vezet. S csak ha ennek tudatában vagyunk, ha tetteinket,