Református Kollégium, Marosvásárhely, 1908

164 voltak néhányan tagjaink sorában, kik következetesen minden munkára való felszólításunkra határozott elutasító választ adtak, szembe helyezkedve a mélyen tisztelt tanári kar által jóváhagyott alapszabályainkkal, melyek a legalább egyszeri közreműködést kötelességükké teszik. De ezek száma rend­kívül csekély, úgy hogy elmaradásukkal nem zavarták körünk belső életét, hol egyesült erővel törtünk a kitűzött cél felé. A viszály konkoly magvait, mely egyeseket emel, de mely a többséget lesújtja, eme eltökélt és előre törő egyesület tagjai között az idén is megkíséreltek elhinteni, hanem terméketlen talajra hullottak. Azonban ezek az ellentétek nem annyira sértett ambitiók személyek ellen indított intrikái, mint inkább egyes kérdésekben külömböző álláspontokon lévők egymás elleni küzdelmei. S az ilyen elvi küzdelmek, soha sincsenek hátrányára a tényállás tisztázásának, sőt az ellentétek súrlódásai közepette az állítások megrostálódnak, a külömböző utak egyesülnek s a fogalmak megtisztulva kerülnek ki a viták forgatagából. Nem hagyhatom megemlítés nélkül továbbá azt az irányt, a melynek megvalósításán a kör az idén különösen fárado­zott. Látva hosszú éveken át tökéletlen előadás modorunkat, a mely néha a legszebb gondolatokat ellaposította s belátva, hogy a helyes előadás volt és lesz mindenkor az ember leghatalmasabb és legnemesebb fegyvere, felügyelő tanár úr kezdeményezésére szerződtette Pataki József színművész urat, ki 12 órán át oktatott minket a rhetorika mesterfogásaira. Az eredmény nem maradt el, s itt a nagy nyilvánosság előtt is hálát mondunk még egyszer fáradozásáért. Körünk megünnepelt azonkívül minden hazafias ünnepet, a hol csak tagjainak honszeretetét, honfiúi kegyeletét és protestáns ifjakhoz illő liberális és szabad gondolkozási mo­dorát nyilváníthatta. Általános működésűnkre vonatkozólag ezen statisztikai adatok adnak felvilágosítást: A kör alakuló gyűlését Trózner Lajos tanár úr felügye-

Next

/
Thumbnails
Contents