Református Kollégium, Marosvásárhely, 1907
Évzáró beszéd. Mélyen tisztelt közönség! Nemes tanuló ifjúság! Kedves ifjú barátaim! A természet erkölcsi világrendje az emberi hivatásnak végnélküli czéljául az örökké tartó küzdelmet jelöli ki. A „bellum oinnium contra omnia“-elve ép úgy érvényesül ma is, úgy az individuális mint a társadalmi élet minden ténykedésében, mint évezredekkel ezelőtt Csakhogy mig hajdan durva erőszak, dúló háborúk emberirtó véres küzdelmei döntötték el népek, nemzetek sorsát, ma consolidált társadalmi és állami intézmények mellett a csendes munka és a szellemi élet fegyverei vívják a harcot a jóért, nemesért, mely életünk útjait az erkölcsi tökéletesedés és boldogulás felé kell, hogy irányítsa. „Elvész a nép, mely tudomány nélkül való,* mondja Hozseás próféta. Valóban saját romlását munkálja az a nemzet, mely nem képes tespedéséből felocsúdni, s nem érti meg a modern, kor hivó szózatát, mely a tudomány és mnnka fegyvereit kínálja fel, mint egyedüli utat, mely az élethivatás céljához: az egyéni boldoguláshoz, a társadalmi jóléthez és a nemzeti nagysághoz elvezethet. Hajdani nagyság, régi dicsőség, előkelő származás, mind csak letűnő, homályosodó fénysugarak, melyekből legföllebb erőt meríthetünk jövő küzdelmeinkre, de ha
