Református Kollégium, Marosvásárhely, 1906

28

A gondviselés azonban nem egy formán áldott meg mindenkit tehetségekkel; épp úgy a hajlamok is egyénenként nagyon külömbözők. A nevelésnek épen egyik fő feladata a hajlamok tapintatos kifejlesztése, és céltudatos irányítása. A tapogatódzás ez irányban mindenesetre szükséges, mert helyes belátásra vezethet. Ámde bárminek is erőszakolása a tehetség és hajlam ellenére, céltévesztett munka. Ez állítás helyességét számos, az életből merített példa szomorúan igazolja. Csak általánosságban hozom fel, hogy vannak tanulók, kiknek vagy megfelelő tehetségük hiányzik, vagy hajlamuk a tanulásra nincsen, és mégis mindenképen taníttatni akarják. Rendesen mi történik aztán az ilyenekkel ? Nekünk tanároknak bő tapasztalatunk van az ilyen esetekben. Sok kérés, elnézés mellett nehezen átvergődnek nehány osztályon, de végre is megakadnak. Nem mondhatni, hogy a gymnasiumban eltöltött 3—4 év teljesen kárbaveszett volna, ha ekkor öntudatra ébrednének, belátnák, hogy a tanulói pályán nem boldogulhatnak és más, tehetségüknek vagy hajlamuknak megfelelő gyakorlati pályára lépnének. Ámde legtöbb esetben hiányzik bennük a kellő intelligentia annak belátására, hogy a munka értéke bármily téren, ha azt becsülettel végzik, ugyanaz. Mi következik ezután ? A szülői ház nem tud a már fokozottabb, vagy képzelt igényeknek megfelelő existentiát nyújtani, s a máskülömben megelégedett és boldog élet helyébe az elkeseredés, a sorssal való elégedetlenség és mások helyzetének irigylése lép. Nem akarom az eszmék láncolatát e téren tovább fűzni. Társadalmi életünk jelen viszonyai a továbbiakra elég példát szolgáltatnak. De jöjjön maga a társadalom segítségére önmagának és a hazának, értesse meg egyéneivel, hogy a munkája ép oly becses, sőt szükségesebb, mint a tanult emberé. Az életviszonyok, a megélhetés mindenütt, minden téren egész embert követelnek, s a tanult ember is, ha csak félig végzi munkáját, ép úgy nem tud érvényesülni, mint a rossz kézmives. Társadalmi és nemzeti érdekek szempontjából