Református Kollégium, Marosvásárhely, 1906
Évzáró beszéd. Mélyen tisztelt közönség! Nemes tanuló ifjúság ! Kedves ifjú barátaim ! Az iskolai életben az évzáró bizonyára mindig a legszebb és legkellemesebb események közé tartozik. Kellemessé teszi azt a rá következő szünidő, mely tanárt és tanulót egy időre felment a naphoz, órához kötött munka terhe alól, s ha lelkűnkben azon tudattal távozhatunk az alma mater falai közül, hogy kötelességeinket legjobb tudásunk és tehetségeink szerint végeztük, lehet-é ránk nézve szebb, felemelőbb jutalom, mint a lelkiismeretesen végzett munka tudata ! Én úgy érzem- s meg vagyok győződve, hogy mindazok, kiket a lelkiismeret zúgolódó szava nem háborgat, készséggel csatlakoznak az én meggyőződésemhez. Mert minden siker között, mit az ember az életben elérhet, mégis csak az a legszebb, leg- felemelőbb, amelyet külső befolyások nélkül egyéni munkásságunkkal érhetünk el. Nem puszta szólás az, hogy ra munka nemesit“ ; hisz a munka edzi meg akaratunkat, az fejleszti önérzetünket, ez tesz képessé, hogy az élet minden körülményei között, a társadalom forgatagában önérzettel megállhassunk, és hivatásunkat becsülettel betölthessük. Foszd meg az embert önérzetétől, és olyan lesz, mint a gerincztelen állat, mely ide-oda hajlik, és folyton csak másoknak kegyét lesi ; híjával van minden önállóságnak, cselekedeteit nem a közjó, hanem kicsinyes egyéni érdekek irányítják, s rabszolgaként dobja oda magát a legelső alkusznak, ki szolgálatát
