Református Kollégium, Marosvásárhely, 1906

11

II.

Horatius és Maecenas barátságát minden időben nagyon különbözőképen ítélték meg. A világirodalomban alig volt költő, akinek működésével a kritika annyit foglalkozott volna, s költői tehetségének kérdése, szerelmi viszonyai, filozófiai felfogása mellett politikai nézete s ennek kapcsán Octavianus- hoz és Maecenas-hoz való viszonya volt az, amivel e kritika foglalkozott. Némelyek hibáztatták, hogy a szabadosfi, a köztársasági párt katonája, aki Philippinél rútul eldobva fegyvereit menekült, rövid idő alatt az egyeduralom megalkotójának és az ő befolyásos emberének szolgálatába állott s ezek épen nem kíméletesen sújtották a hizelkedés vádjával. Sőt Porphyrion 1 és egy még régibb névtelen életiró leírása alapján állították, hogy midőn Rómába hazatért Octavianus katonáinak fogságába esett s csak Maecenas, Octavianus közbocsánatának végrehajtója bocsátotta szabadon. De ekkor még nemcsak nem ismerték egymást személyesen, de Horatius senkivel szemben sem érzett „több idegességet, mélyebb ellenszenvet, mint a fényes kegyenc, a sima és büszke Maecenas iránt.“ Ezen adat természetesen még súlyosabb vádakat szórt Horatius ellen. Mások természetesen a Philipi- nél való szereplését nem tekintvén egyébnek, mint fiatalkori lelkesedésnek, érettebb korában elfoglalt politikai álláspontját, amint az az események hatása alatt kialakult, jogosultnak tartják és épen nem vetik szemére azt, hogy Maecenas- hoz s ennek révén Octavianus-hoz közeledett. Mi, minthogy Horatius hangjának őszinteségében kételkedni okunk nincs, a két férfi barátságának megítélésére Horatius költeményeit vesszük alapúi, minden időre szóló mintaképét egy hatalmas és egy szegény sorsú férfi, — de két hatalmas tehetség közt kifejlődött önzetlen barátságnak.

J Szász Károly: I. ni. 52. 1.