Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905
156 akartam megszerezni s közölni, hogy mikor, hol, mily állásban haltak el, maradt-e családjuk, stb. De feledhetetlen drága kis leányom betegsége s halála megbénította munkásságomat minden irányban. Elnézést kérek tehát e hiányért is. A rendelkezésre álló féleges adatok alapján ezeket közölhetem : Reich Lajos halt el a tanulótársak közül legelőbb, pár évvel az érettségi után Bécsben vagy Düblingben elmegyógyintézetben. Úgy hiszem Máttyus József követte őt, a kiről pontos adatom nincs, de talán a 80-as évek végén, vagy a 90-es évek elején halt meg. Betegségének csiráját boszniai katonáskodásából hozta magával. Midőn egyszer találkoztam vele, már egészségileg tönkrement ember volt Úgy tudom, meg volt házasodva. Jakab Árpád mint erzsébetvárosi törvényszéki jegyző halt meg 1893. márczius 2-án. Meg volt házasodva. Úgy gondolom, gyermeke nem maradt. Szőcs Gerő mint kovásznai ref. lelkész 1894-ben halt meg. Úgy tudom, nem volt megházasodva. Kiszál Mihály tanár volt kevés ideig Szászvároson; majd Csávásra (Ide Maros-Vásárhely mellé) jött birtokára gazdálkodni. 1895 ben halt meg. Nem volt megházasodva. Szánthó Gergely mint mezőbándi kir. járásbiró 1895- ben halt meg. Ő is — mint Máttyus — boszniai katonai szolgálatában szerezte betegségét. Meg volt házasodva; gyermeke nem maradt. Bartha Antal mint haranglábi ref lelkész 1899. decz. 16-án halt meg. Családja maradt. Molnár Géza Nagylakkáptalanban talán 1904-ben halt meg. Közelebbit róla nem tudok. Török József mint ócsai (Pestmegye) ref. lelkész folyó évi julius hó 17-én halt meg. Első levelemre válaszolva