Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905

2 Eredeti elbeszélő költeményre a kör alapjából ki volt tűzve 10 K. Beérkezett több munka: I. szám alatt ,.Elbeszélő versek“ czimen három vers, ..Est deus in nobis“ jeligével. Ámbár a verselés egy vagy más ok miatt néhol meg-megzökken, de mégis általában véve elég jó, valamint a nyelv és előadás is Tartalmuk is azt mutatja, hogy szerző­nek a kompositio iránt van érzéke, mely gyakorlat által jobb alkotá­sokra is képessé válhatik. A dijra érdemes. Szerző : Trostler József VII. g. o. Ugyanazon kérdésre érkezett Vll. szám alatt ,,Eredeti elbeszélő költemények“ czimmel, „Arany János“ jeligével. Két vers van benne. „A fonóban“ czimünek az a tárgya, hogy egy leány hű marad szerető­jéhez, kit haza csalogat a katonaságból s minthogy az engedély nélkül szökik haza, elfogják; hogy mi történik tovább vele, nincs jelezve; Örzse asszony öreg koráig gyászolja. Ezzel a lelkiállapottal sehogy sem talál össze a versben refrain gyanánt használt „Harmat voltam rózsaszálon“ mondás, mely értelmileg nem hűséget, hanem ellenkezőt jelent Mellőztetik. Ugyanezen kérdésre jött XI. szám alatt „Sirhant az erdőben“ czimmel „Mese“ jeligével egy másik munka. Tárgya elég jól van ki­gondolva, de az előadás igen széles, részletező, meseszerül, majdnem prózai, csak versalakja van. Mindemellett az alapgondolat és szerke.- zetre tekintettel, dicsérettel említendő. Szerzője: Szabó Béla Vll. o. A XIX. szám alatt „Jézus kútja“ czimmel „Hatalmam nagy voltát“ stb jeligével ugyanezen kérdésre érkezett még egy vers, mely vallásos népmondát költőileg akart kidolgozni. A gondolat jó, de a kidolgozás nem felel meg a kivánalmaknak. Mellőztetik. 3. Eredeti lyrai költeményre ki volt tűzve a kör alapjából 18 K. Beérkezett több munka. A IV. szám alatt .Aequam memento rebus in arduis“ jeligével 12 vers van, melyek közt vannak gyengébbek is, de a legtöbb mégis megfelel a kivánalmaknak. Vannak e versekben már ismert közhelyek, tételek, de vannak eredeti gondolatok is. Egész­ben véve a dijra érdemes, Szerzője: Trostler József Vll. g. o. A VI. szám alatt „Aranka“ jeligével négy lyrai vers érkezett, melyek közül három: „Az őszi éjszakákon," ,,Éjjel" és „A halál“ czimüek úgy tartalqm, mint kidolgozásban sikerültek, gyakorlott vers- iróra mutatnak s a pályadijra méltán érdemesek. Szerzője: Turnövszki Sándor Vll. g. o. A Vili. szám alatt „Miért?“ czimmel, „Örök szerelem“ jeligével egy gyenge kísérlet jött be. Mellőztetik. A X. szám alatt „A bánat is, ha megvallom stb.“ jeligével öt 133

Next

/
Thumbnails
Contents