Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905

10 Majd küzdelmeire, szenvedéseire hivatkozván, férfias, határozottsággal követeli a végzettől jól megérdemelt jutalmát. És a végzet, a láthatatlan Géniusz igy szól hozzá : „Pályádnak, ember, nyilik két virága, Útjában a bölcs megtalálja: Egyik az élvezet, a más remény. Szakits, de modj le párjok egyikérül; Válaszd az élvei, hogyha nincs hited: — Mig a világ, ez a tan el nem évül — S ki hinni tud, mondjon le az élvrül. Történelem Iát végítéletet. Te im, reméltél, és jutalmad ez lett; Hitedbe’ volt számodra a malaszt.“ ^Váró Ferencz fordítása.) Eddig az emberi társadalom félszeg, fonák rend­jében kereste minden bajnak és boldogtalanságnak okát, de most belátta, hogy magában az ember lényében rej­lik az ellenmondások és csalódások csirája, de a tiszta boldogságnak elérése, a lelki újjászületés is csak az embertől függ. Ebből a meggyőződéséből indul ki férfi korának világnézlete, melylyel életében a csendes fejlődés, — lelki tisztulás — és a megtérésnek korszaka kezdődik. — Az erkölcsi megújhodás szükségének érze­tében ő is kérdezi a Philippi-beli tömlöcztartóval „mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek“ (Apcs. 16, 30); az ő szivéből is kitör a lelki megújhodást áhítozó pün­kösdi seregnek kiáltása „Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak?! (Apcs. 2,37.) Kérdéseire megtalálja a feleletet a szeretetben és komoly munkában. A kételyek és tévelygések bilincseiből ugyanis barát­jának anyja, Wolzogen asszony, szabadította ki, a midőn bauerbachi birtokára hosszabb tartózkodásra meghívta. A falusi élet csendjében, anyai barátnőjének szeretet­teljes hatása alatt magába szállt. Lényének viharos hűl-

Next

/
Thumbnails
Contents