Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902

; . - * . v ' ‘ - ■ • '

segélyével vélte elérni czélját. Tanítványait összegyűjtve, ívekkel látta el melyeken különböző kitöltetlen kérdések voltak; meghagyta nekik, hogy a szünidőre hazamenvén, az egyes vidékek földrajzi, történelmi, természetrajzi viszonyaira vonatkozó feleletek számára üresen hagyott helyeket szüleik s az odavalók tudósításaival töltsék ki. Az ifjak a tanítás bevégeztével, év végén elszéledtek az ország különböző vidékeire és büszkélkedve megbízatásukkal, a tőlük kitelhető legnagyobb lelkiismeretességgel feleltek meg annak. Az uj év kezdetével Bél Mátyás ezen észszerű módon tanítványai segélyével birtokába jutott a különböző megyék, városok, falvak stb. leírásának, úgy, hogy most már tankönyve hiányait jól, rosszul, mégis pótolhatta.

Bél 1719-ben az első lelkészi állást is elnyerte s azt harmincz évig, folytonos irodalmi munkálkodása alatt viselte. 1742-ben guttaütés érte s azóta folytonosan betegeskedvén, 1749. jun. 5-én évi 500 írttal nyugdíjazta egyháza az elöregedett tudóst. Betegsége miatt nagyobbára a fürdőkön tartózkodott. Ez évben is a németóvári fürdőn időzött, midőn aug. 29-én újabb szélütés érte, épen a két órányira levő Pozsonyba utazóban volt, mikor kocsijában hirtelen meghalt.

Temetésén Scrpilius S. Vilmos mondott gyászbeszédet* s Tónika Szászky János búcsúztatta el. Horányi ** említi, hogy nyugvóhelyét díszes sírkővel jelölték meg, melyre Tónika Sz. János irt szép latin sirverset; Horányi ezenkívül még három feliratot közöl, melyek a síremléken voltak. Hatalmas sírkő lehetett, de ma már nyoma sincs a pozsonyi temetőben s csak gyanítani lehet, hogy a városnak (azóta házakkal beépült) melyik részén tették örök nyugalomra a nagy embert, hazájának ez időben leghíresebb tudósát.

Mert Bél csakugyan korának legokosabb embere volt, s

* Nyomtatásban is megjelent „Eines ev. Lehrers Pflicht etc. Leipzig 1742.“

** Nova memoria Pars I. 372. 1.

36