Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902
oly körben töltve el, amelyben nem értették meg azt az alapot, amelyet tőle függetlenül a német észóriás, Gauss is terveit, az orosz tudós Lobatschewsky más alakban szintén lerakott, nem fejleszthette ama hatalmas épület-tömbbé, amelyet a tudomány terén ma már a „nem-Euklides-féle geometria“ néven emelkedni látunk. Igaz, hogy mindez esak elmélet s a nagy közönségnek, a nagy világnak a tudományokkal szemben általánosan támasztott úgynevezett gyakorlati követelményei az általános érdeklődést kevésbbé terelik feléje. De nekünk épen ez iskola falai között, ahol az emberiség nagy eszményi törekvéseinek megismerése által lelkünket meg kell nemesítenünk, az aczélnak szilárdsága mellett annak rugékonyságával, finomságával is el kell látnunk, meg kell tanulnunk becsülni mindent, hódolni minden előtt, ami az emberi lélek nemesebb, jobb, magasztosabbra hivatott állapotát tünteti fel. Ámde ha a gyakorlati szempontot is tekintjük, a tudománynak még a legelméletibb vívmányáról sem mondhatjuk ma, hogy vájjon a jövőben nem fog-e a gyakorlatban gyümölcsöket hozni. Midőn Leibnitz és a Bernouilliak megalapítják az infinitesimal calculust, amelynek előmunkálatait már Newton és Barrow tevék meg: a gyakorlat részére alig várhatták még akkor, hogy egykor az hatalmas technikai alkotások, gépszerkezetek munkálataihoz kulcs gyanánt fog szolgálni. Ha Faraday a gyönge hatású pillanatnyi induktios áramokat, vagy Ampére az ő megfigyeléseit a villanyáramok és delejek kölcsönös hatásairól csak elméleti értéküeknek mutathatták be, igen természetes, mert egészen más a bányász munkája, a ki az érczet a föld mélyéből felhozza, és más a kohászé, aki hivatva van abból a nemes fémet kiválogatni. Az érdem, az elismerés pálmája első sorban mindenesetre amazoké, akik mondhatjuk lelkűk emésztésével e kincseket a fölszinre hozzák. Amidőn ma már számos kísérletet látunk ama viszonyok feltárását illetőleg, amelyek az elméleti erő26