Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902

jellegének vonásait a kedvezőtlen viszonyok daczára is át tudta plántálni az idegen nemzetiségekre is, s a mely népben annyi életerős vonás van, az több ezredéven át élni fog s nem veszhet el soha, s a mig a Duna és Tisza öntözte Alföld rónáit magyar lakja, addig nem félthetjük e hazát s annak szabadságát. E föld egy Antheus, melyből mindegyre új életerőt nyerünk, ennek népe állandóan felfrisíti vérünket, újjá alkotja sziveinket, hogy az ázsiai szabadságszerető, önérzetes és büszke magyar faj jelleme továbbra is fenmaradjon s igy a nemzet élete jövőre is biztosítva legyen.

■ XXXI