Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902

nem találkozunk s az összeütközésben rendesen ők húzzák a rövidebbet. Boszorkányok, vasorrú bábák s más félelmetes lényeken a mesemondó rendesen kifog; a törpe fontos szerepet nem visz, mint a német mondákban és mesékben, inkább csak a komikumot képviseli. Kisértetes mondák, babonás történetek, lidérczek, igézés, ráolvasás meséinken nagyon ritkán fordulnak elő s ami van, az is idegen eredetű, mely dolgok mind a magyar nép józan felfogásáról, értelmi tehetségének előhaladásáról tesznek tanúságot. A magyar nép józan felfogása, gyors felfogási ereje mellett szól továbbá a népköltészeti darabokon kívül azon élénk érdeklődéssel kisért világos ítélet, melylyel a közügyet s a politikai élet szövevényes kérdéseit birálgatni szokta, mely tulajdonságáért kapta a magyar a „politikai nemzet“ nevet. Józan felfogását, fejlett értelmi tehetségét tanúsítja végül a babonától és fanatizmustól ment türelmes gondolkozása és a külföldi psychologusok azon állítása, hogy Európa legintelligensebb népe a magyar paraszt.

Még csak egy tulajdonságát, mondhatni jellemvonását említem fel a magyar népnek s ez a ló szeretetc, mi természetes is oly népnél, mely lovának oly sokat köszönhetett. A ló őseinknél nem csak hasznos házi állat, de életének segítőtársa, fentartója volt. Mint lovon harezoló népet a ló elleneivel szemben diadalra segítette, vagy kitartó futásával megmegmentette; békében hordozta, költöztette, húsával, tejével táplálta. Innen van, hogy népdalainkban, meséinkben a magyar nép képzelete benső viszonyban lép még most a lóval s megosztja vele dicsőségét; viszont a ló is megérzi gazdája baját; Oláh Miklós említi, hogy Etele király kedvelt lóvá a fejedelem halála előtt megdöglött, mely jelenségből valami szerencsétlenség bekövetkezését jósolták; a vezér lovának megbotlását a háború előtt később is rósz előjelnek tekintették. Ezen benső viszonyból fejlett ki a jövendőt tudó táltos ló képzelete, mely nagy szerepet játszik népmeséinkben.

xxix