Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902
TANÁRI SZÉKFOGLALÓ. Tartotta: TRÓZNER LAJOS 1903. évi szeptember hó 6-án. Méltóságos Elöljáróság! Tisztelt Közönség! Kedves Tanuló Ifjúság! A jelen pillanatban, a midőn protestáns kollégiumunk százados szokásai szerint beköszöntő beszéd tartása kíséretében foglalom el rendes tanári székemet, két érzelem foglalja el lelkemet: a megihletődés és a hála érzelme. Az elsőnek hatása alatt eszembe jutnak küzdelemteljes ifjúságom nehéz napjai, évei, melyek alatt, mint a hegyre feltörekvő vándor, sok verejtéket hullattam, a meredek utakon nem egyszer erőm elhagyott s csak a hit csillaga pislogott távolról, mely biztatva mondá: tovább, tovább! De miként a vándor bőséges jutalmat nyer fáradságaiért a hegy tetejéről belátható vidék fenséges szemléletében, úgy nekem is kimondhatatlan örömet szerez az elmúlt küzdelmek felújított emlékezete. Ez az öröm, e jól eső érzés nem hasonlítható össze semmi más érzéssel; ez nem földi öröm, nem múló érzés, mert túl, felül emeli lelkemet a föld határán az én jó Istenemhez, ki czélomhoz segített s megtölti szivemet ihlettel, buzgósággal és hálával. A megihletődés érzése táplálja folyton lelkemben gyarlóságom érzését, mely alázatossá tesz Isten és az emberek iránt; a buzgóság érzése lankadatlan szorgalomra serkent hivatásom kötelességeinek teljesítésében ; ugyan csak erre sarkal a hála érzése is, melyet érzek s éreznem kell ez alma mater s ennek vezetői iránt, melynek kebelén xv
