Református Kollégium, Marosvásárhely, 1901
7 — mám és munkásságom által értem el én is czélomat, és mindenben megtettem kötelességemet. A tanulásbeli általános eredményt tekintve, a mi már fentebb s elhangzott szavaimból is következtethető, általában jónak nem mondható ; sőt egyes osztályok a középszerűen is alól állanak. A többség mindenesetre végezte munkáját, sőt vannak számosán, kik kiváló igyekezetük és szorgalmukkal nem csak a tanári kar elismerését vívták ki, hanem jutalomra is érdemesítették magukat. Sajnálattal kell azonban megjegyeznem, hogy egyeseknél a kötelességérzet iránt bizonyos elfásultság jelei mutatkoztak, úgy, hogy e zsibbadságukból sem a jóakaró buzdítások, sem a fokozatosan alkalmazott büntetések nem voltak képesek kimozdítani. E jelenséggel a tanári karnak okvetlenül számolnia kellett, nehogy az elnézett hibák másoknak is példát szolgáltassanak a tétlenségre. Tekintsék ezt az illetők saját jól felfogott érdekükben figyelmez- tetésnek a jövőre s ha hajlamuk vagy képességük nem nyújt kilátást a gimnasiumban való elöhaladásra, igyekezzenek még idejekorán egyéniségüknek megfelelőbb pályát választani. Magaviselet tekintetében, ha csak az erkölcsi romlottságra vonatkozó eseteket tekintem, az állapot általában kielégítő. Nyocz eset fordult elő, hogy a tanári kar e tanulókat kevésbbé szabályszerű magaviselettel kellett büntesse. A nagy többségnek magaviseleté jó. Azonban, ha a magaviselethez a tanulói kötelességek minden irányú teljesítését, tehát a tanulást is számítom, ismét csak alig közepesnek mondhatom. A tanulónál a kitűzött munka lelkiismeretes elvégzésére, a kötelességek pontos teljesítésére ép oly erkölcsi erőre van szükség, mint a tisztességes és a külső érintkezésben való magaviseletre. —
