Református Kollégium, Marosvásárhely, 1901

— 19 —

Elégedjünk meg most annak kijelentésével, hogy mostani nemzeti, állami lételünknek és életünknek az alapjai azokban a törvényekben gyökereznek, melyek ezelőtt 54 évvel nyertek megerősítést. De tegyük hozzá rögtön, hogy ez a mostani állapotunk, a mely sokkal kedvezőbb, jobb és boldogabb az 1848 előttieknél, még csak kezdet, csak kiindulás ama szép, magasztos czélok felé, melyek az 1848-iki dicső törvényhozók előtt lebegtek, a melyeket a törvényekben kitűztek s a melyeknek elérésére még sok munka, sok küzdés, sok erény s lehet, hogy még sok csalódás és lemondás fog kelleni

De hát ez a jövőnek lesz a feladata is, meg a dicsősége is.

Mi most álljunk meg e ponton és gondolatban tekintsünk vissza ama fényes napra, melyen az uj, a szabadelvű alkotmány alapkövei, a fennebb elsorolt törvények, mint a nemzet óhajtásai, megnyerték a koronás király helybenhagyását is.

Jusson eszünkbe* ma és ne felejtsük soha se azt az igazságot, hogy bármilyen üdvös, bárminő helyes legyen valamely óhajtás, valamely intézkedés, — törvény csak akkor lehet belőle, ha azt nemcsak az ország polgárai, hanem annak uralkodója, vagy kormányzója is törvénynek fogadja el és jelenti ki. Csak az válik az országnak javára, a miben a király és nemzet megegyeztek, a mit közösen jónak találtak, így kellett lenni az 1848-iki magyar törvényekre is, mert azokból a javaslatokból királyi megerősítés nélkül törvény nem lehetett volna.

Nagy, félelmes veszélyes hatalom a király hatalma, ha az alattvalóknak ártani akar, ha a törvényekkel, az ország érdekeivel nem gondolva csak saját önkényét követi. De ép oly üdvös, áldásos lehet ez a hatalom, mikor az emberek közös javát, a békét, az igazságot kell megvédelmeznie és akarja megvédelmezni. Minden nép története igazolja ezt. Hazánk ezer éves történetéből is elég példa van erre. Mikor királyaink törvények szerint uralkodtak és azok megtartására tudták szorítani az alattvalókat, az igy előállott rend és béke

2*