Református Kollégium, Marosvásárhely, 1899
5 Amaz intézetek sorában, a melyek ez ügy fejlesztő elemei valának, intézetünk háromszáz esztendő óta foglal helyet s az uj Magyarországnak annyi vér, könny és verejték áldozat, annyi kétségbeesett imádság, sóhaj, annyi elhalványuló és újra éledő remény között történt megalakulásában az utóbbi száz év alatt megtette kötelességét, mint akármely más. Csak épen száz évvel tekintek vissza, a midőn 1799 őszén köszöntött be kollégiumunk egyik kathetráján Köteles Sámuel Professor, a magyarnyelv egyik úttörő harczosa, a magyar tudományosság egyik önálló munkása. Nem rendelkezem jelenben kellő idővel méltatnom öt s futólag újítom fel emlékét egy évszázad múlva, de ezt tennem kötelességemnek érzem. Födísze volt a hazának, a ki a philosophiai miveltségnek hazánkban uj lendületet adott. Nem egyike azoknak, a kik a külföld tekintélyeiből merítve s azok nyomán haladva színtelen utánzókká váltak, hanem azok közül való, a kik önmagok felfogása a magyar nemzeti észjárás, gondolkozás, világnézlet szerént alkottak. A magyar gondolkozás és annak eszköze a magyarnyelv, ez volt az ö élet feladata teljesítésének szerve. Miért növeljünk idegen mezőket és földeket, szólott e század elején, midőn tulajdon szántóföldjeinket is növelhetjük! Micsoda szó volt ez akkor a magyar nemzet elölt, a mikor Művelődésében, társalgásában, viseletében a külföld máj omlásában készült elveszteni nemzeti egyéniségét, nemzeti jellemvonásait. A midőn a magyar nemzetnél nem a felsőbb tiz- ezerek, hanem egy néhány szerény és erejében sem bizó irodalom és tudománybarát hangoztatta csupán a nemzetet százados álmából felrázó riadókat Ezzel a beköszöntővel köszöntött be kollégiumunk is abba a társaságba, a mely az uj Magyarország megalkotásának nagy müvét hajtotta végre e század folyamán. Áldozzunk emlékezetének és áldozunk a melléje sorakozott nagyok és nemesek emlékének, a Bolyaiak, Dósák, egy Aranka, egy Antal, Gecse Dániel, Szász Károly emlékezeteinek, e század eleje magasztos dicső harczosainak, a kiknek nevét mind
