Református Kollégium, Marosvásárhely, 1899

9

paizs, a mely felfogja .Kok nyilaidat; ime enneka könyvnek igéi azt a szellemet hirdetik, a melyen nem fog a conciliumok máglyáinak tüze.

*

Jézus az ég távolában lakozni vélt hatalmas boszszuló Jeliovát, mint szerelő atyát helyezte az ember közelien közelébe. Midőn üdvözítőnk ajakáról elhangzott az első „Mi atyánk'1, akkor az embert, ezt a véges kicsiny lényt a legboldogitóbb, a legnemesebb érzelem kapcsával csatolta oda, a nem értett, az észszel meg nem foghatott, a sejtelmes végtelenhez. A Jézus istene oly közel az ember szivéhez, annyira áthatol az emberi leiken, hogy öt épen úgy, mint saját emberi mi- voltunkat, magyarázni nem, hanem csak érezni tudjuk. A Jézus istene az a részvevő jóságos Isten, a ki megvigasztal a szenvedésekben és gyötrődésekben, a ki boldogságot ád a szomorgóknak és síroknak, a ki a menyországot adja a keveset igénylőknek, gazdaggá teszi a lelki szegényeket, a ki láthatóvá lesz a lelki szemek által az igazságot szomjazok előtt. Jézus sohasem magyarázta istent, sem annak lényegét, sem annak állagát. Ott van ö mindig, mindenütt melletted, erezd és imádd! ezt tanította. Ott lebeg az ö lelke a te lelked felett, mint a levegő ég a tengerek vize felett, ha há- borog, ha sima. ha nyugodt. Tégy jót és ö a szeretet melegével áraszt el; gondolj nagyot, nemeset, s ö mosolygva bíztat, és a midőn az ember belső világának avagy a körülted levő gyönyörű természetnek egy egy titka tárul fel előtted, az ö szikrája szökkent beléd. Ha a gonosznak uljára tévedsz felkorbácsol, ha magadba térsz, megbocsát s áldólag fedez be Imádságodban közelien szólhatsz hozzá, beszélhetsz vele, közte és közied nincs semmi, semmi és senki.

*

A midőn az ó-világ felett a végítélet harsonái zendültek meg, a midőn egy óriás birodalom itt is, ott is recsegni kezdett bordáiban s az összedülö hatalmas alkotmány végpusztulással