Református Kollégium, Marosvásárhely, 1898
XV Ennek a fölemelő, megnyugtató jelenetnek volt tanúja ez előtt 51 évvel Pozsony városa, a hol szinte három száz évig, a magyar nemzet kéréseire idegen nyelvű, tagadó válaszok hangzottak el. És ne feledjük el, hogy az 1848-iki nagyszerű hazafias lelkesedés csak szalma láng, csak kiáltó szó, csak fél munka maradt volna az április 11-iki ünnepélyes megerősítés nélkül. Minddz a hit, remény, vágy, törekvés, melynek czélja volt az ország népének boldogitása, addig valósággá nem válhatott, mig törvények alakjába foglalva királyi megerősítést nem nyert. így hozza ezt magával az állami, társadalmi élet rendje, a melyben millióknak kívánságait, szükségeit, de egyúttal védelmét is igazságosan, lehetőleg sérem nélkül, törvényak szerint kell meghatározni. Minden társaságban lenni kell olyannak is, a kinek feladata a közrendnek a megvédése. Még ismeretlen e földön az az ország, a hol senki rá ne szorulna arra, hogy személyének, jogainak védelmében arra ren delt hatóság segítségére legyen. A hol ilyen hatóság nincs, ott felbomlik a rend. Az állami élet, a társadalmi rend fennállása nagyban olyan feltételektől függ, mint kicsiben az egyes emberé. Az ember csak akkor érheti el czélját, csak akkor lehet boldog, ha minden tagja ép és egészséges. A sok eshetőség közül vegyük csak azt, hogy egy lábbal az ember megfelel-e rendeltetésének? mehet-e előre csak egy lépéssel is? Fenn állhat-e? Nem de menthetetlenül el kell buknia? Mi lenne az állami rendből, ha az, ne mondjuk, egy lábra, hanem egy oszlopra támaszkodnék, legyen az az oszlop akár a nemzet, akár a király. Fenn lehetne-e tartáni csak az egyik oszloppal, a másik nélkül? Gondoljatok az egy lábú emberre, s feleljetek magatoknak. * *
