Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895

Jutalmazások, pályadijak, ösztöndijak, családi alapítványok, elengedések. A) JUTALMAZÁSOK. VII. 1. „Erényáij“ — 50 frt. Ezen dijat néhai dr. Dósa Mik­lós, kollégiumi gondnok kezdette volt adni és haláláig min­den évben adta oly tanuló számára, a ki mind magaviseleté, mind tanulásban való szorgalma és előmenetele által a többiek közül kiváló. A kezdeményező halála óta évenként adta mélt. báró Kemény Domokos, kollégiumi fögondnok ur, mig 1896-ban az annak alapjául szolgáló 1100 frt tökét a kollégium pénz­tárába be is fizette, s igy ezen legszebb jutalomdijnak örök időre való fennmaradását biztosította. — A tanári kar ez év­ben is abban az örvendetes helyzetben volt, hogy a dij oda­ítélésénél több, arra érdemes tanuló között választhatott. Szász Ferencz Vili. osztályos, Müller József, Nagy Endre, Nemes Mór, Seibriger Emil VII. o.; Horváth Kálmán, Kakasi Márton, Szathmári Jenő VI. o.; Csorba Sándor, Farkas József, Muzs- nai József, Szathmári Kálmán, Szíjgyártó György, Vass Ta­más V. osztályosok, mindannyian méltók ezen legszebb díjra. Bennök a tanároknak örömük telt; rájuk ez alma mater büszke, mint oly fiaira, kik a tanulói erényekben példányké­pekül szolgáltak a többieknek. A dijt nyerte egyhangúlag: Seibriger Emil, VII. o. 2. „Alsó Zsigmondné-alap“ jövedelmének fele lökésittetik ; a másik feléből (94 frt) kapnak jó tanulásért: Kakasi Gyula,

Next

/
Thumbnails
Contents