Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895
116 Sággal ellepte az utczákat, melyeken a menet végig haladott, úgy, hogy midőn a főtérre érve a Bem-szobor kürül a menet megállott s az ifjúság elénekelte a Mimii üst. a nagykiter- jedésü tér zsúfolva volt közönséggel, a környező házak ablakai rakva lelkesült érdeklődőkkel, s az ifjúság erőteljes énekéhez száz, meg száz torok szolgáltatta a hatalmas kíséretet. Millenáris ünnepélyünk az összes millenáris ünnepélyek között egyik legsikerültebb, leglelkesitöbb, legfölemelőbb volt. Junius hó 13-án az ifjúsági ének- és zenekar hangversenyt rendezett, melyen az előadott ének- és zenedarabok a nem nagy, de válogatott közönség osztatlan tetszését vívták ki. Az anyagi haszon mellett erkölcsi sikert értünk el, bemutatván a közönség elölt, hogy intézetünkben a szépmüvésze- tek ezen ágai is kellő gondozásban részesülnek. A hangverseny műsora következő volt: I. szakasz: 1. „Induló,“ „A bányamester“ ez. operette dallamai után, Zách Antaltól, előadta a zenekar. 2. „Nyitány,“ „Norma“ ez. dalműből, Belliidtől, előadta a zenekar. 3. Felolvasott Bedöházi János, tanár. 4. „A szatócsok,“ népdal Bar- talus J.-től, előadta az énekkar. II. szakasz: 5. „Barcarola,“ „A cziterás“ ez. operettéből, Konti J.-töl, előadta a zenekar (5. Szavalt Simon Jenő, VII. o. t. 7. „Székely Harczidal,“ Vocelka E.-töl, előadta az ének- és zenekar. Ezen hangverseny egyszersmind az ifjúság mulatságára is lévén rendeltetve, tánczczal volt egybekötve, mely alkalommal a megjelent díszes közönség tapasztalhatta, hogy ifjúságunk a társadalmi magatartás tekintetében is kellő színvonalon áll. Ugyancsak az ifjúság szórakoztatására szolgált a megelőzőleg junius 2-án tartott és kedvező idő mellett igen sikerült majális is. A franczia nyelvben elért eredmény valamivel jobb a megelőző évekénél. Év elején 23-an iratkoztak be, kik közül időközben különböző okokból felmentetett 4; végig kitartott s vizsgázott 19, jeles ereredménynyel 12, jó eredménynyel 4, elégségesen 3.