Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895
10 Iáján javára egyéb elkönyvelve, csak ez: Európa népeinek tisztelettől kellene meghajolnia a nemzet múltja előtt. E hősi védelemben végre is Magyarország elveszett Mohácsnál. Európa megmenekült. Hatalom, tömeg volt a török azután is, de nem az a fenyegető veszély. A mohácsi vész után bár hatalmának tetőpontján állott, de a dekadenczia csiráit ott hordozta testében. A byzanczi mérgező levegő átjárta tagjait, erkölcsei nem a puszták fiaié voltak, becsülete nem az igaz müzülmáné, hite külsőség. A nagy Szolimán hatalma egy hangyabolyon, Szigetváron törött meg. * „Az emberiség pihenhet, de nem állapdhatik meg.“ Ez az ember tragédiája. Küzdeni és bizni . . . de miben? Hiszen ki kétkedett abban a hatalmas erőben, aki mindnyájunk atyja, a ki mindnyájunk sorsának vezetője, a ki az emberi üdv megismerésére megnyilatkozott a Jézusban ? A „ki" akkor is az Isten volt, a „mi“ az egyház. Rafael Inában diszitette a Vaticán csarnokait, Michel Angelo a Szent Péter templomát. A művészetnek örök alkotásai ezek, de még sem takarhatták el az egyház sebeit. ..És egy egyszerű barát egy könyvet, az evangéliumot tartotta kezében és az auctoritás és a traditio két leghatalmasabb representansának, a pápának és a császárnak azt mondta: ha ezer Szent Ágoston, ezer concilium is van ellenem, ezzel a könyvvel szemben semmit sem érnek.“ És megszületett a protestantizmus. * • Mi volt akkor Magyarország! Egy édes anyának megszaggatott teste, a mely sebeiben is lélegzett, érzett, gondolkozott. Ennek az daléit, sebeiben vérző, vonagló édes anyának feje ide esett a hol állunk, Erdélyre, fájó keble a testvér néptől sújtott alföldre, keze, lába a felföld s a Magyarországból megmaradt nyugati szalag földön pihent. A lábak német
