Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

641 lapjai — melyek csak akkor veszik kezdetüket — szegénységet, kenyérhiányt tüntetnek fel folytonosan. Szóljanak a példák. 1794. a kollégium patronusai és patronaitól adatni szokott rendszerént való alamizsna búzával meg nem érvén, deákok kiküldését határozza az elöljáróság a körül levő helységekbe levéllel és libellussal gabona­kéregetés végett. 1798-ban Magyarországra ugyanezen czólból s a majdnem összeomló klassisok s más épületek helyreállítása végett 4 deákot és 4 neutralistát.1) A beállott uj század sem hozott áldást és bőséget magával, sőt miután a kollégium már halaszthatatlan építését megkezdette, 1801. még nagyobb mértékben érezhető volt a kenyórhiány, elvo­natván kollégiumunktól az örményesi, lekenczei, teremi, m.-bodoni s több más dózmák. Többször történt folyamodás a főconsistorium- hoz segélyért, hogy a kenyérhiánynak eleje vétessék. De ez se győzte kellőleg mind az építési költségben segélyezni, mind az ifjúságot élelmezni. Ily szorult helyzetben a deákoknak két czipó helyett egyet adnak (1801. mái ez.) Junius 3-án megbízzák a rektort, vétessen annyi gabonát, a mennyi elégséges leszen ezen szorgidőre; a kiknek módjuk van, hogy czipó nélkül ellehetnek, azoknak szép és tisztes­séges módon értésükre adják, hogy ily szoros körülmények miatt czipó nem adathatik. 1802. nov. 14. Hogy a kenyérhiánynak eleje vétessék, arra más módot nem lát a tanári kar, hanem ha minden beneficiumos alumniájából annyi levonatik, a mennyivel 7 hóra való búzát lehet venni és a levont összeg gabonavételre forditatik.2) 5 nap múlva az elöljáróság határozata ez ügyben: dolgoztassák ki, * *) 0 A kéregető deákok utasítása: A mi pénzt gyűjtenek, vissza­jőve! tegyék le Debreczen városa főbirájánál, az ott levő superitendens- sel egyetértve; a rektor professort minden két hétben tudósítsák ; híven járjanak el megbízatásukban, a libellusba pontosan bejegyezzék v. je­gyeztessék az adományokat s az adakozók neveit s erre hittel is köte- leztetnek; csak a Tiszán innen és túl való kerületekben kéregessenek, Pest és Budáig felmenvén, még pedig egyenként eloszolva. Jutalmak: Azon összegnek, melyet kéregető patens levéllel kapnak, 3-ad része; a mit pedig a Méltóságokhoz Írott levelekkel, annak tizedrésze. Ezen harmad és tizedrész összegnek tizedét mindenik deák a melléje rendelt neutralistának kiadja. Előlegül útiköltségre 15—15 irtot kapnak, utólag rátájokba beszámitandólag. *) Voltak utensek is, a kik búzát adtak v. vettek s azt a senior- nak beszolgáltatták, ki a kollégium gabonájával megőröltette s a czipót rendesen kiadatta. 1798. nov. „Czipó egy utensnek se adassák, raig a búzának felét (anticipato) előre be nem fiizeti. Kötelessége lészen a se- niornak, hogy az efféle búzát beszedje, különben tartozik maga megfi­zetni. Az utensek száma nem kisebbitetik és a senior keze alá ebben a dologban a professorok nem szólnak.“

Next

/
Thumbnails
Contents