Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

5R0 a Teleki példány tehát jóval régibb. A két példány között eltéré­sek is vannak. Toldalékul adni fogjak s feltüntetni az eltéréseket is hátrább. Kevés idő múlva uj kellemetlenség érte Apáczait 1655. Bis- terfeld szelleme, mintha halála után is üldözte volna, üresen ma­radott helyére az episcopalis szellemű orthodoxus fejedelem II. Rá­kóczi György Basirius Izsákot ülteti s Apáczai, „kit Toldy Ferencz méltán nevez Pázmány Péter és Zrínyi Miklós mellett XVII. szá­zadi nemzeti irodalmunk harmadik nagyságának,“ marad rectornak, tanítónak a poétika classisban. A haladó, presbyterianus Apáczai és az episcopalis szellemű Basir között igen természetesen nem lehetett békés egyetértés. Ennek következése Apáczai távozása Fehér­várról Kolozsvárra, hol pár évi rövid működése alatt uj világot teremtett a tanügy mezején. Basir uj pályáján igen-igen rövid ideig maradhatott az 1658. aug. havi romlás miatt, mely Fehérvárt elhamvasztotta. Basir menekült, 1661. visszatért Angliába, honnan I. Károly király le­fejezése (1649. január 30.) után, kinek udvari papja volt, szala- dott el, vándorolt Törökországba. Itt ismerkedett meg Barcsai Ákos követtel, kinek ajánlatára hívta meg Rákóczi tanárnak. Működésé­nek eddig ismeretes adatait ki fogja egészíteni 1657-re Gyulafehér­várt kiadott éddig ismeretlen tanrendje, melynek itt mellékelt, ron­csolt czimlapját most födözte fel e sorok Írója, de egyetlen példá­nyát sem sikerült megtalálni a magyarországi könyvtárakban. Még eddig egyetlen példányát Oxfordban a Bodleián könyvtár őrzi és pedig zár alatt a legértékesebb kéziratokkal együtt. Csinos bőrkö­tésén, első és hátlapján I. B. (—Isaacus Basirius) a szerző neve kezdő betűit viseli; sarkán: SCHEMA.1) Ezen példányt, mely a szerző sajátja volt, magával vitte régen elhagyott hazájába sigy került az oxfordi könyvtárba. 112 lapra terjed a kis 8r. mű, melynek 1—47 lapját az előszó tölti be a Bethlenek és Rákócziak bőkezűségének föltüntetésével. Irta január 1-én, mint Universitatis Albensis rector primarius. A Schema a 48-ik lapon kezdődik és tart végig, s napról-napra kijelöli a teen­dőket, óránként a tantárgyakat, kézikönyveket igen részletesen, de J) Teljes czime: Schema primum generale sive forma studiorum Albensium pro hoc anno Domini 1657. Albae Juliae, Excudebat Mar- tinus Major Coronensis, Celsissimi Transylvaniae Principis ac scholae typographus.

Next

/
Thumbnails
Contents