Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
435 nek nemlétével idegeneknek vagy poroszoknak adatnának is ama stipendiumok, mi eddigelő gyakorlatban volt, az egyetem rectora nyilatkozása szerint. Én is részesültem e kettős jótétben Berlinben tartózkodásom második félévétől kezdve. Maga az egyetem rektora ígérte, hogy az egyetemi tanácsnak az emlitett tárgykörűit! határozatát másolatban az erdélyi mltsgs főegyházi tanácsnak beküldendi. Kötelességemnek tartám ezen jelentést tennem, hogy ezen jótét is egy indító okul és segédül szolgáljon ifjú honfiaimnak amaz egyetemet meglátogatniok és ott tartozkod- niok, hol a leczkéket drágán kell fizetni. *) Kelemen József s. k., theol. candidatus.“ Ezen stipendiumokról tudás és az illetőknek igénybevétel végett följegyezzük a kollégiumunk levéltárában levő adatokból a következőket: 1834. október 17-én Török János vásárhelyi és Yajna Antal enyedi tanárok kezdették ezen stipendiumok ügyét föleleveniteni, s kérvényökre 1834. decz. 13-án a lelkész-, nevelés- és orvosügyek ministeriumától azon választ nyerték, hogy a Brandenburgi Yilmos György választó fejedelemtől két erdélyi ref. theologus számára 1626-ban alapitott 80—80 2) tallér évnegyedes részletekben utólagosan kiveendőleg utalványoztatott s az október 1-től deczember utolsóig járó 20—20 tallér részletet január 2-án kivehetik. 3) 1842. októberben Jánosi Ferencz folyamodik Berlinben a Montis Pietatis királyi igazgatósághoz a szabad asztal és díjmentesség megnyerésiért és nov. 3-án válaszul nyeri, hogy a szabadasztal és díjmentesség csak a kolozsvári és vásárhelyi ref. kollégiumok theologusait illetik; az enyedieket pedig a 80— 80 tallér pénzstipendium, melyet most Takács és Gáspár János élveznek 1843 Szentmihály napjáig, s ha azután ott leend, az akkor üresedésbe jövő pénzstipendiumot megnyerheti. 4) Az erdélyi stipendiátusok ily gyakori föllépése és kérése arra indította a berlini oktatás és nevelésügyi ministeriumot, hogy az erdélyiek számára alapitott stipendiumok ügyét tisztáztassa és ezt a montis pietatis királyi igazgatóság meg is tette 1842. január 22. és Eichorn minister február 5-én megerősítette. Czimje: Reglement über die collation des Siebenbür gischen Sti>) 337—1841. *) 80 tallér — 240 mark'“ 120 frt o. ért. aranyban = 300 franc. 3) 1304—1837. lvtári szám. 4) 1511. levéltári sz. consistorialis leirat 98—1844.