Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
429 Mig a Toldalagi családnál volt, mint marosszéki birtokost a közbizalom vice szék-birónak is kijelelte* 1831-ben april 21-én s egy bűnvádi ügyben lélektani ismeretének fényes bizo- nyitványát mutatta, mit a bűnös maga kiállott büntetése után bevallott. Ezen idő alatt volt a marosvásárhelyi kasinónak is egyik alapitó tagja és több évig jegyzője. A tanári pálya volt azon tér, melyen nagy szorgalom- és gonddal gyűjtött alapos ismereteit hasznosíthatta. Testi és lelki erejét és képességét egész odaadással szentelte uj pályájának. Mint tanár, tanítványai bizalmát és szeretetét tiszta és átérzett előadása által nyerte meg. Azon kevés, de szerencsés tanítók közé tartozott, kik tanitványaikban a tárgy iránt érdekeltséget ébreszteni, azt éleszteni és kielégíteni képesek. Mennyire érezte ő maga is azt, a mit előadott, eléggé bizonyítja az, hogy történelmi előadásai közben az érzékenyebb helyeken gyakran kényekre fakadott.“ *) 1844. junius 30-án Eresei János lemondása után a rektori hivatal folytatásával bízta meg az elöljáróság és ezen tisztet ekkor 4 évig viselte. 1850. januártól kezdve újból 1854. szeptemberig és pedig a legkényesebb időben, a mikor — mondhatni — egyedül az ő vállaira nehezedett gyakran az intézet összes ügyei vezetésének terhe; 2) mert Bolyai már öreg és nyugalomban volt, Ereseit gyengesége gátolta, Dósa Elek és Török János fogva voltak, Hegedűs János fiatal kezdő tanár a tanügyet vezette 1850-től fogva. 1854. szeptember 14-én a rektori hivatal folytatása alól fülmentését kéri s ezen kérésének vissza vevésére méltánylást érdemlett indokaival szembe állított ellen okok által se biratván rá, irt hivatalában a legmostohább körülmények között is folytonosan tanúsított lelkes buzgóságáért, s hivségeért a kollégium nevében a kiérdemlett köszönetét emlékezetben ma- radandólag is kifejezi az elöljáróság. Rektori hivatalának eszélyes, tapintatos folytatását illetőleg szolgáljon bizonyságul a többek között egy eset: 1854. nyarán B Soós Antal, előbb b.-hunyadi rektor, később iglói, xp dévai, jelenleg pedig zilahi képezdei tanár, Szász István tanárit” és az ő gondozása mellett végezte tanulmányait intézet'" ője iránti hálából össze állította s közzé tetce életra’ cicely Néplapéban (1866. 17. sz.) honnan vettük v' adatoknak egy részét 2) 1848. szept. — 1850. január 0 gyűlések jegyzője volt; 1850. és 1851-ben id. " ^gfumi pénztáros helyett két évnél tovább volt szelője s ezek mellett a könyvtár felügyelője égé"