Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

406 összeesküvést szőni s az országot föllazítani, 1) de elfogatott, majd kiszabadulván 1851-ben Kiutáhiában Kossuthtól „Felhatalmazást“ nyer, melylyel ismét Erdélybe jött, de csak nehány emberre ho­zott szerencsétlenséget. Később Londonba, majd Amerikába köl­tözött, hol New-Yoi’kban irta naplóját, melyet Kertbeny rende­zett sajtó alá, de ez történelmünk nagy kárára elveszett. 370, 324 és 416 lap terjedelmű volt a 3 kötet kézirat. 1868-ban meg­vette Baensch a kéziratot, ki Kertbeny állítása szerint, midőn az osztrák kormánytól kitüntetést kért, folyamodványához Makk kéz­iratát is csatolta. Baensch megkapta a Ferencz József-lovagrendet, de Makk müve nem látott napvilágot. Makk meghalt És/ak-Ámé- rikában North Carolinában 1868. aug. 27-én. A Makk emlékirata legnevezetesebb okmányának, Kossuth „Felhatalmazásának, erede­tije New-Yorkban van, melynek fotográfiáját Rozsafy, Makk ba­rátja, megküldötte id. Szinnyei Józsefnek, ki azt szóhiven közölte „Komárom 1848—49-ben“ czirnü igen becses munkájában, mely­ből vettük mi is ezen adatokat s közreadjuk itt az igen neve­zetes történeti okmányt: „ Szabadság ! Egyenlőség ! Testvériség ! Felhatalmazás. Megszabadítás után sovárgó Nemzetem bizalmából tisztemhez tartozó kormányzói kötelességem szerint tekintetbe vevén azt, hogy Hazánk szabadságának, s függetlenségének vissza szerzése végett a nemzeti erőknek rendelkezése szükséges; s tekintetben vevén azt is, hogy a solidaris európai szabadságharcz előkészületei immár annyira értek, miszerint e mozgalmak egyetemes összevágásánál fogva Ha­zánk jövendőjének koczkáztatása nélkül, a nemzeti erők rendelkezé­sének s számba vett, harcz-kész állapotba tételének tovább halasz- tatni nem lehet: Ezennel Makk József magyar honvédtüzér Ezredest mind­azoknak intézésére, rendezésére s eszközlésbe vételére, szóval mindazon előkészületekre megbízom és felhatalmazom, melyek szük­ségesek és hasznosok avégett, hogy hazatérhetésem közelgő idején mindent akkép rendezve s előkészítve találjak, miszerint a Haza megszabadítása végetti általános nemzeti felkelést azonnal meg- *) *) Lásd az évszaki rendszert Deák Farkas „Fogságom története“ 1869. 7—10 1. B. Orbán Balázs „Székelyföld“ 4. kötet és „Honvéd Album“ Szerk. Tóth Kálmán. „Olyan egészséges vagyok, mint a Makk“ volt a jelmondat.

Next

/
Thumbnails
Contents