Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
397 feltételeit biztosítsa. Nappal a tanórákon kívül szolgai kötelességet teljesitett, tanított, éjnekidején tanult. Lakó-szobája falai tanúskodhatnának, hányszor és hány óráig virasztott éjente, éj- félután asztala mellett belemerülve cursusai tanulásába. Versenytársa nyilatkozata is bizonyítja azt. Egy Pálffi nevű ember, ki akkor tanult Udvarhelyit, a kath. gymnasiumban, mikor Török a ref. kollégiumban, az ötvenes évek elején, a mikor Török már fogoly volt, beszélte, mikép boszankodott ő azon, hogy Török mindig későbbre oltja el gyertyáját és nem tudja kiállani vele a versenyt. Csak igy sikerült a szegény szolga tanulónak az, hogy osztályában tanuló társai között az első helyet magának megszerezze és folytonosan megtartsa. 1834-ben már a berlini egyetemen találjuk, hová a megelőző év végefelé indult el. Megelőzőleg bucsu-beszédet tartott az intézetből kilépése alkalmával, latinnyelven a tanárokhoz s közben az ifjúsághoz magyarul. És az ifjúság ünnepélyesen ki- kisérte az intézetből, melynek falai között 16 évet szentelt tanulásnak a tudomány szomjas ifjú. Egyetemi pályája alatt több utazást tett Németországon; végére járt az oderai frankfurti egyetemen tanult erdélyi ev. ref. ifjak stipendiumának s meg is találta azt Berlinben és arról ministeri választ is küldött. Wilhelm György brandenburgi választó fejedelem alapította s 80 rfrtot kaptak évenként az ott tanuló magyar-ifjak.1) 1836. év nyarán Vásárbelytt, mint püspöki titkár, Antal János oldala mellett dolgozik és foglalkozik az egyházi ügyekkel és ezen minőségben találja őt Nagy-Enyeden a professorrá választásáról szóló meghívó örvendetes levél.. Beigtatása után 1837. január havában megkezdette azonnal tantárgyai előadását s nagybuzgalommal és odaadással tanította az egyetemes és magyartörténelmet, latin-, görög- és zsidónyelvet és az ezekre vonatkozó régiségeket; dolgozott és sajtó alá rendezett kézi-könyveket, közönséges históriát a gyermekek, római régiséget a deákok számára. A kibocsátandó fiatal v. uj papok kikérdezésére háromszor nevezte ki a püspök censornak: 1839-ben a Gernyeszegen, 1841-ben aMarosvásárhelytt és 1842-ben a K.-Gálfalván tartott synodusokra 1841 jul. 4-én az elöljáróság, hogy theol. tanár Bodola Sámuel Enyedre történt átköltözésével a theol. professori hivatalnak ürességbe jötte miatt a tanuló ifjak hátramaradást ne Lásd 1304 és 1473. lvtári számok alatt.