Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

meg. Az engedély megadatott és igy D. E. az intézet mellett ma­radott, jogköre és kötelessége hat pont alatt szabalyoztatván.J) Ugyan nov. 20-án az egyh. főtanács a Gecse emberszereteti intézet bizott­sági tagjává nevezte ki az elgyengült Keresztes Zsigmod helyére. Mig 1853-ban D. E. a császári kegyelemtől várta a tanithatási engedélyt és ennek megtagadása után a jurium és bonorum dire­ctori hivatala szerveztetett; gr. Teleki József volt kormányzó meg­bízásából 1848-ban eltévedt munkája helyrepótlásául az egyetemes magyar történelem számára, erdély jogviszonyait emlékezetben tar­tandó munkáján dolgozott; de csak úgy, miként azt egy várfogság­ból menekült, hivatalától, jövedelem forrásaitól s főleg könyvtárától is megfosztott családatyának lelkülete s elsötétedett körülményei en­gedők. Ezenkívül a munka bevégzésével és elhelyezésével is si­etni kelle; egyfelől, mivel az élet napi szükségei hosszas fon­tolgatásra s eszmélődésre időt nem engedőnek; másfelől, mivel múltúnk szent ereklyéi dugárus czikké vállván, attól is lehete tartani, hogy a szabályszerű rendezéshez megkivántató hosszasabb idő alatt az elkoboztatás veszélyeinek lesznek kitéve. — Ezen munkája kéziratát s benne a hatalom által bezárt jogtanári pá­lyája sirkövót is 1856. márczius 6-án gróf Mikó Imre bírálata alá bocsátotta azon kéréssel, hogyha azt múltúnk történelme ér­dekében használhatónak ítéli, annak fenntartása módjáról gon­doskodjék. A gróf hazafias készséggel fogadta a Dósa által honi régiségeink raktárába szánt letéteményt. Ezen sietve készített munkája s annak bevégzése után a kollégium jog- és vagyon ügyei vezetése mellett nagyszámú ma­gánosok jogügyeinek folytatása is igénybe vette minden perezét. Háza, mint a delit jósda, ritkán volt vendég nélkül: a tanács­kérők egymásnak adták a jogtudós ajtaja kilincsét.2) J) Ezen pontok: 1., hogy a fizetetlen kamatok tetemes öszszegét a pénztárnok ur által haladék nélkül fölvétesse; 2. hogy a jog ellenesen, megszüntetett dézmák folyamatba hozatalát, vagy megváltását mentői erélyesebben eszközölje; 3. hogy a rendezett és rendezetlen pénzbeli kiadásokat utalványozólag és ellenőrködőleg is kezeltesse a főiskola egye­temes gazdászata vezetése mellett; 4. hogy mint a gondnoki gyűlés­nek rendes, tollvivője, ennek jegyzőkönyvét s hivatalos levelezéseit ve- zessse s egyszermind, 5. hogy mint a levéltárnak egyik őrje, annak félbe szakadott laistromzását folyamatba hozassa s tartsa is; 6. Ezen jurium és bonorum directori ideiglenes külön hivatalnak folytatásáért 1018 váltó magyar forint, 60 véka tiszta búza, 60 véka elegy búza vagy ezeknek piaczi ára és szabad szállás honorarium adatott, hivatalos költségeinek megtérítése mellett. 2) Est enim sine dubio domus jurisconsulti totius oraculum civitatis. Ciceró, de oratore Lib I. c. 45. 24

Next

/
Thumbnails
Contents