Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
347 ügy buzgó szeretete ós a magas czél iránt való szent gerjedelem annyira ellensúlyozta azt mindig, hogy a tanitást félbe nem hagyta : a kötelességszeretet, a tanitási benső vágy nem engedte, bogy szorg- időn betegeskedjék, és a mi különös, nagyobb betegsége szünidőre esett. A tanvezetői tisztet 6 évig, az igazgatóit 3 évig viselte. Az ifjúsági kölcsönpénztár alapját ő vetette meg 1830-ban kinyomatott kis munkájából befolyt csekély jövedelemből 40 conv. vrftot tévén le alapul. A szorosan vett tanári teendők mellett más megbízásai is voltak : A Teleki-könyvtár megvizsgálására, az alapitó rendelete értelmében minden nyáron meg kelletvén vizsgálni, az egyházi főtanács őt nevezte ki Antal János kartársával. 1827-ben a m.-vásárhelyi synodusra nevezte ki a püspök egyházi beszéd tartására; 1829-ben a bonyhai synoduson egyik tagja volt azon hármas bizottságnak, mely a végett küldetett ki, hogy a theol. irodalomból a papi vizsgálatokra szükséges kézikönyvet kijelölje. A választás Somosi János s.-pataki theol. tanár munkájára esett. A tanári hivataltól elválhatlan bokros teendők miatt a lelki- ismeretes tanító nem fordíthatván irodalmi munkásságra annyi időt, hogy tudományszomját kielégíthesse: nyugalmasabb állomást keresett, — a tordosi, jövedelemre nézve egyik elsőrendű ekklézsiába választatott meg és ment papnak 1837-ben. Itt már volt ideje több, de eszköze kevesebb, mint Vásárhelyit: nem volt könyvtár, hiányzott a tudományos közlekedés, a szellemi érintkezés. E mellett még anyagilag, szellemileg s erkölcsileg is alászállott egyházközsége felemelésének és rendbehozásának munkája várt reá. Mert mig egyfelől hírneves elődei: Sipós Pál, Hegedűs Sámuel sat. inkább a tudománynak éltek s annak növelésére szentelték idejüket; másfelől a szász püspökség, melynek hatósága alá tartozott, keveset törődött ezen magyar egyházközség sorsával: észrevétlenül alásü- lyedett. Templom, harangláb, czinterem leomolva, vagy omladozó állapotban, a papi telek lakható ház és melléképületek nélkül, a pénztár üres, iskola, sőt még iskolaház sem volt; a lelki-élet kihalva , a nemzeti szellem a túlnyomólag oláh községben any- nyira kihűlve, sőt aluva, hogy 5 — 6 személy kivételével, kik félig- meddig törték a magyar nyelvet, a többi azt még nem is értette, s annálkevésbé beszélte. E magyar egyházközséget tehát tespedő állapotából kivenni, új életre ébreszteni, az új lelkész kötelessége volt.—De miből, mivel és kiknek segélyével és támogatásával? A pénztár üres volt, a nélkül, hogy az ekklézsiai ügyek és dolgok javításán a pénz elkezelésének legkisebb nyoma látszott volna; a község közös erdejének használásától a papot elrekesz-
