Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
237 junius 12. s következő napjain az Erdöszentgyörgyön tartott syno- duson a fölszentelendő 18 uj pap megvizsgálásával. A tudományszomjas tevékeny tanár férfikora teljességében 47 éves korában testileg gyengülni kezdett. 1800-ban április 20-áu helyette már Antal Jánosra bizza a rektorságot ideiglenesen az elöljáróság; alig egy hóval később máj. 15-én Dósa Gergelyre; junius 16-án már bekövetkezett halála, s 18-án történt temetése a 47 éves férfinak. Özvegye Rosuyai Mária, kivel alig 8 évet töltött, 1801-ben sirkövet állított férje és 3 elhalt gyermeke emlékére. Van a kollégium könyvtárában egy 22 lapra terjedő 4r. kéz- irati cursus-: Erdélyországuak rövid históriája. III. szakasz. 1774- ben mint deák ő irta le és használta. Zilai halála után az ő tantárgyai tanítását illetőleg azt rendeli a consistorium, hogy a professorok oszszák fel egymás között. A philologiae professor fizetése pedig járjon ezentúl Köteles Sámuelnek, ki eddig a consistorium pénztárából kapta fizetését (1800. aug. 24. 453. sz.) Az elöljáróság a philologia tanszék helyreállítását és tantárgyainak egy kinevezendő tanár által való tanítását ajálván, a consistorium helyesli s elhatározza, hogy a consistorium pénztárából eddig kiadott 300 frtot az irt czélra felveendő uj professor számára kiadja továbbra is, mig szükségesnek ítéli s egyúttal a kijelölést is elrendeli. 1800. okt. 19. (454, sz.) 16- Mai falvi Dósa Gergely első jogtanár a marosvásárhelyi kollégiumnál 1794—1826. A főconsistorium elhatározta volt már 1790. körül a marosvásárhelyi kollégiumnál is jogi tanszéket fölállítani, s annak betöltésére fiatal tanárt képeztetni. Dósa Gergelyt, ezen intézet növeudékét szólította fel, hogy a jogi tantárgyakra készüljön, időt szabván és segélyt nyújtván neki erre. Dósa kötelezte erre magát s a göttingai egyetemen végezte a jogkörébe tartozó tanokat, u. m. genealogica, heraldica, numismatica, diplomatica, politica, statistica, az európai államok történelme, egyházjog, római polgárjog, hazai jog, és pedig oly sikerrel, hogy mint 1793. augusztus 25-én a consistoriumhoz irt kérelmében kifejezi „Isten segedelme által azok közül akármelyiknek tanításával a tanulni kívánó ifjúságnak, következésképen a hazának szolgálatjára lehetek, csakhogy (egy kevés idő engedtetvén, mig magamat hosszas utazásom után rendbe szedhetem), a mltgs főconsistorium a helyet, a hol ezen hivatal folytatásához kezdhessek, meghatározni, szállásom, fizetésem iránt jó eleve rendelést tenni (feléről fizetésemnek, meggondolván egy ily uj embernek sok szükségeit) előre parancsolni méltóztassék, hadd tudhatnám jó előre, mi-