Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

213

S már 1772-ben 30 aranyat nyomó nagy arany jutalom pénzt (Moneta) nyert a flessingi 1765-ben alapított tudós társaságtól, az 1770-ben kitűzött pályakérdósre latin nyelven irt s hollandra is átfordított pá- lyaművóvel. 1773-ban a leydai tanároktól feladott pályakórdést oldotta meg művével, a mennyiben azt 1774-ben kinyomatásra méltónak ítélték egyhangúlag. De irodalmi működéséről hátrább.

1774. junius 7-én a tartományi synodus végzése alapján Burmann Ferencz theol. doctor és professor utrechti pap ünnepélyesen kikérdezte s vizsga után a szokásos szertartással — kéznek fejre tételével

— fölavatta az evangélium hirdetésére, a papi hivatal folytatására. Nehány nap múlva ugyanazon hó 20-kán más kitüntetésben is részesült — a szép művészetek mesterévé és a bölcsészet doctorává (artium liberalium magister et philosophiae doctor) avatta Hennert, filos, mathesis és csillagászat professora.

Ha Németalföld tudósainak barátságát kiérdemelte az idegen jeles ifjú eszével, hatni tudott szivével is Hollandia szépnemére: nőül vette Wibel Erzsébetet, Wibel Frigyes, hollandi ezredesnek és Klinkenberg Erzsébetnek mind külső, mind belső szépségekkel ékes leányát ugyanazon év augusztusában. Neje testalkotára nézve karcsú, sugár termetű, fehérbőrű, gyenge alkotásu, a dörgést és villámlást nem szenvedhető; anyanyelvén kívül ékesen beszélte a francziát s kevés idő alatt annyira megtanulta a magyart is, hogy azt hiba nélkül beszélte. Kissé kancsal volt, de ez nem disztelenitette ábrázatját.

— Fogarasi ezt észre sem vette, mig egy barátja erre nem figyelmeztette. Ekkor szólítja nejét, megnézi s igy szól: »bizony ez óráig nem tudtam.“ Fogarasi testalkota ellentétet képezett: teste zömök, potrohos, középszabásu, nagyfejü, szélesvállu, hosszú derekú rövid lábú; haja fekete, sürü, szemöldöke vastag fekete, szemei feketék, ajka vastag, piros, lepityedt, ábrázatja barnapiros.

öt évi folytonos és fáradhatlan tanulás után végre szellemi kincsesei gazdagon rakodva, dicsőséggel halmozva, művelt fiatal nejével visszaindult hazájába. Útját Bécs felé vette s midőn itt1) a jeles nagy férfiakkal ismerkednék, veszi a váratlan örvendetes hirt, hogy *)

*) Becsben mulatósa alatt elment a Szent István templomába s midőn onnan kijött, kalapját hóna alatt tartva, találkozik egy ismeretes úri emberrel, kalapja után nyúl, hogy köszönjön s parókáját kapta le fejéről. A mélyen gondolkozó lángelméjü tudós figyelmét a külső dolgok nem ragadták meg s az élet köz- és mindennapi ügyeiben járatlan volt. Midőn enyedi tanuló korában egy alkalommal kiment Gerendre szülői látogatására s azokat nem találta otthon, bement a b. Kemény Miklós udvarába, hol mind ő, mind szülői kedveltségben voltak; kérdezők tőle: Otthon vannak-e szülőiP „A kenderben vannak kapálni,“ volta felelet.