Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

II. A sárospatak-gyula-fehérvári kollégium 1672—1718.

A száműzött édes anya, — a sárospataki iskola árva leányának — a bujdosó sárospatak-fehórvári kollégiumnak Gyulafehérvárit 44 évig tartott viszontagságos fönnállását, üldöztetését, keserveit most a borús napok után derülő időben följegyezni s a későbbi kor számára fönntartani: az unokának, illetőleg a marosvásárhelyi leányiskolának mulaszthatlan kötelessége. Ezt kívánjuk itt teljesíteni, a mennyire a II. Rákóczi Ferencz-féle mozgalom után fönnmaradott s összegyüjthetett gyér adataink engedik.

A XVII. század második felében nagy megpróbáltatásnak volt kitéve a magyar alkotmány s ezzel kapcsolatban a protestánsok egyházi ügye is. Különösen a jogaik és szabadságaik kívülről jövő megszorítását lágy-melegen nézni nem tudó lelkes hazafiak vezéreinek Bécsben és Bécs-Ujhelyeu történt végzetes sorsok után folytonos esés, rohamos hanyatlás következett. Az alaptalan gyanúra, vagy költött s terjesztett ál levelek fölmutatására lázadással vádolt, perbe idézett, erőszakosan elfogott, börtönbe hurczolt és éhséggel kiűzött prot. lelkészek, iskolatanitók sorsa s a magyar hazafiak buj- dosása hazájokban évtizeden át: elszomorító bizonyságai azon hanyatlásnak, zavaros időknek, melyeket idegenek által vezetett nyers katonai erő és kívülről szított vallási türelmetlenség tervszerüleg és erőszakosan teremtett meg. És Erdély fejedelmi trónján, bár a vallás- és iskoláért mindent tenni és készségesen áldozni akaró, de egy Bethlen Gábor szilárdságával és bátorságával nem biró fejedelem ült, ki a magyarok fenyegetett polgári szabadsága megmentésére s a protestánsok vihar csapkodta hajójának a siilyedéstől megóvására szükséges erólylyel nem birt. Az „et voluisse satis est“ elv nem segít