Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894
98 többi nagyobb városok mögött nem maradott el Itt alapította a halhatatlan emlékű gróf Teleki Sámuel kanczellár könyvtárát, a hu- manismustól áthatott dr, Gecse Dániel emberszereteti intézetét; kaszinója egyike a legrégiebbeknek az országban ; itt alakult Aranka György nyelvművelő társasága. Általában ama kevés magyarországi városok közé tartozott, melyek már e század elején a kulturális állapot magasabb színvonalán állottak. Hogy az erdélyi evangélium szerint reformáltaknak több mint másfél századdal ezelőtt az elűzött sárospataki, gyulai ehér vári kollégiumok maradványaiból s az itteni partikulából alakult iskolája részint a kulturális fejlődést elősegítve, részint maga is fejlődve, alkalmas megálló pontra talált itt, s tanügyi tekintetben is egy nagy vidék középpontjává tette a várost, az. szintoly természetszerűleg történt, szintén annak a vonzó erőnek kifolyása, a mely a városok atakulásában oly nagy szerepet játszik. A mily haladó város volt Marosvásárhely a múltban, talán azt lehetett volna remélni, hogy az alkotmányos korszak bekövetkeztével rohamosan fog emelkedni, egészen átalakulva, mint az alföldi nagyobb városoknál látjuk. Hogy fejlődött tagadhatatlan, de nem oly mértékben, sőt bizonyos tekintetben vissza esés állott be. Ipari és kereskedelmi tekintetben veszített a vasúti összeköttetéseknél fogva a közlekedési fővonalak más irányban való terelése által, katonailag, mint Erdély középpontja, helyzete alig használtatott fel. Kollégiumunk jogakademiája a kolozsvári egyetem megalapításával megszűnt, a legújabb időben pedig a királyi táblák megosztása következtében régi százados jelentőségét is elvesztette a jogszolgáltatás terén. Az egészen újabb időben keletkezett állami fa- és fémipari iskolán kivül nincs egyetlenegy intézetünk se, mellyel az állam-kormány városunk fejlődéséhez hozzájárult volna. Közmivelődési intézményei, mint a székely ipar- muzeum, színház-alapja, könyvtára, humánisztikus intézetei, óvódéi, árvaháza, kórháza, továbbá oskolái mind társadalmi utón keletkeztek, s mondhatni áldozatkész közönségét kimeríthették. Marosvásárhely, mint középpont, most is hatalmas vonzerővel bir a körülötte fekvő vidékre; s ha teljes érvényre jut az elv, hogy az erdélyi részekben a magyarság praeponderantiája csak úgy biztosítható örökre, ha egy nehány nagyobb népességű magyar város keletkezik 30 - 50.000 lakosig, akkor Marosvásárhelynek jövőben igen fontos szerep fog jutni, mert bírja magában mind ama feltételeket, melyek egy nagyobb vidéki város keletkezéséhez szükségesek. E városnak jelenét tekintve Marosvásárhely az erdélyi rész