Református Kollégium, Marosvásárhely, 1893
17 fáradozások sikerére és eredményére a közönség kellő magatartása, meleg rokonszenve és érdeklődése gyakorol. Ezen kérdés fejtegetése épen időszerű volt abban a tekintetben legalább, hogy a szülők és érdeklődők a tanári kar igen nagy örömére oly szép számban jelentek meg ünnepélyünkön és emelték annak díszét, a mihez hasonló a múltban nem fordult elé. Iskolánknak ily ünnepélyek tartására szolgáló helyisége ez alkalommal szűknek bizonyult, úgy hogy igazgatóságunk, abban a kellemes meggyőződésben, hogy a közönség érdeklődése jövőben is hasonló módon fog nyilvánulni, szívesen fogja magára venni az azzal járó több terhet és addig is, inig iskolánknak a kivánalmaknak megfelelő díszterme lesz, keres az intézeten kívül e ezélra alkalmas helyiséget. „Protestáns tanintézeteink, s köztük eme százados falak is, melyek között mi, szerény munkásai a jelennek, a jövőre, igyekszünk gazdagítani az ifjú nemzedék eszét és szivét, nem állami eredetűek, hanem protestáns eleink hazafiságának, hitbuzgóságának, felvilágosodás- és szabadságszeretetének köszönik eredetöket és mai napig virágzásukat. De bizonyára az ők hazafiságuk, buzgósá- guk és áldozatkészségük is csak úgy hozhattak létre csodás eredményeket intézeteink alapításában és fejlesztésében, hogy akkori elődeink megértették a társadalom jó indulatának, érdeklődésének fontosságát és azt buzgón ápolni is törekedtek. Mi is, kik most állunk ez intézet szolgálatában, tudjuk, hogy intézetünk múltját, létjogát tagadnék meg, ha a közönségnek, mely közé hivatásunk helyezett, véleményét, érdeklődését kicsinyéivé akarnék kulturális feladatainkat megoldani. Tudjuk, hogy csak addig van létjogunk, mig a társadalom talajában gyökerezünk, a társadalom közszükségének szolgáljuk. S midőn igyekszünk minden tőlünk telhető módon ezen úgy szólva szerves összeköttetést a társadalom és intézetünk között ápolni, bennső örömmel, megelégedéssel tölt el a közönség jó indulatu érdeklődésének minden nyilvánulása, s azért hálás köszönetünket nyilvánítani mindannyiszor kedves kötelességünknek ismerjük. “ *
