Református Kollégium, Marosvásárhely, 1891
7 van annak az állításnak, hogy az élet lehető legrosszabb? Az, hogy egyes emberek élete lehet rósz, lehet kinteljes, de magában az életről, erről a természeti processusról azt állítanom annyi volna, mint azt hirdetnem, hogy a lehető legrosszabb a világon, hogy a föld vonza a testeket, hogy a leeső kő vissza hull a földre, mert esetleg egy nehány ilyen kődarab egy-egy vigyázatlan ember fejét zúzta be. S mihelyt nem állíthatom azt, hogy rósz, vagy állításomban leg- főlebb csak arra szoritkozhatom, hogy esetleg rám nézve lehet rósz, akkor, a mikor érzem, a mikor a természet oltotta belém azt a tudatot, hogy ez az élet az én létezésemnek egyedüli alapja, a mikor védem, őrzöm, ápolom azt, a mikor ragaszkodom hozzá, önkénytelenül elismerem, hiszem és vallom, hogy élni jó, hogy élni szép, hogy eltekintve mindazoktól a körülményektől, a melyek egyszer-másszor, soknál sokszor, gyakran, sőt szüntelen megkeserítik, ez az élet önmagában véve olyan édes. — Ez az önkénytelen elismerés, ez a hit, ez a vallás, a mely néha elmosódik, elszintelenedik, ködbe borul lelkűnkben, a földi gyötrelmek, az unalom, a fásultság ránehezednek, de azért tudattalan szüntelen ott rezeg szivünkben, s újból meg újból átcsillan a borúlátón s tudomásunkra juttatja magát, ez lelkünk ama titokzatos szervének működése, a mely megismerteti velünk az élet szépségét és jóságát, a mely tovább vezet, hogy az életben mind több jót és szépet ismerjünk meg, alkossunk, a mely felemel egészen oda, hogy eszményeket állítsunk magunk elé, a mely meghordozza lelkünket a mindenségben, hogy abban a legfőbb jót, a legfőbb szépet kutassa, keresse, megtalálja. A léleknek ezek ama húrjai, a melyekről a zsoltáros király dalai eredtek, ama forrása, melyből a hellen philosophia kristálytiszta vize fakadóit, ama szikrája, melylyel az emberszeretet amaz isteni hirdetője világosságot árasztott annyi millió kebelben, vigaszt öntött annyi millió szívbe. Annak megismerése tehát, hogy ez az élet a mi legfőbb javunk, nem tapasztalat, nem következtetés, nem okoskodás szüleménye, hanem a léleknek egy velejáró, egy a lélektől elvá-
