Református Kollégium, Marosvásárhely, 1890

13

vastag felhő, a mi ónsulylyal nehezedik a kebelre. — Aztán ? minek is mondjam tovább ? A kinek fia van, sokszor titkon sóhajtva gondol arra, hogy egy szép nyári délután vetését jég veri el. A midőn így egy porba omlott ifjú élet élve vagy halva semmisül meg, a szánalom fogja el szivünket, de hát elvégre a levegő telve itt is, ott is ragálylyal, ugyan ki óvhatta volna meg? Én tudom: saját maga! Mert megismerte melyek igazak, melyek tisztességesek, melyek igaz cselekedetek, melyek tiszták, de nem azokról gondolkozott. A mint a testnek árt a pos- ványos viz, a büzhödt légkör, a szeuy, a rossz táplálék, miért különb a lélek? Hiszen a kettő csak fogalmi és nem lényegi megkülönböztetés. Egy Isten alkotása s a kettő alkot egyet. S ha a testnek épsége fenntartására, életrendre van szüksége, a mely természetén alapszik, a lélek nélkülözze azt? A mint testünk nem táplálható olyanokkal, a melyektől természetünk undorodik, csodálatos! a lélek megmaradhatna-e épségben, midőn oly gondolatok töltik be, a melyeket fennhangon nyilvánítva, mások ajkairól hallva, a kiben a jobb érzésnek csak egy szikrája is van, arcza elpirul rája vagy utálattal fordul félre tőle. Hátha a lélek ifjú, zsenge, fejlődésben van? a midőn a felfogás élénkebb, a vizsgálódás fürgébb, a midőn a hevesebb képzelem a rosszban, tiltottban gyönyört vél, a midőn az igaznak kijátszásában tréfát lát? Ide kell amaz életrend, a melyet az apostol ajánl: a mintáz anya füröszti, tisztába tartja, édes tejjel táplálja, dajkálja gyermekét, lelkének ilyen dajkája legyen az ifjú. Láthatja, hallhatja az életben akár hányszor a rosszat, de megmondatott neki, tudja mi a jó, ne arról, hanem erről gondolkodjék. Töltse be lelkét egészen azokkal, melyeket nagyoknak, nemeseknek, szenteknek tüntettek fel előtte s kizárta magából az aljast, a megvetendőt. S most a pihenés idejére figyelmeztetlek erre ifjú barátaim. Hadd gondolkozzatok arról, a mit tanultatok, a mit megértettetek; gondolkozzatok arról, milyen édes oda a családi körbe, a szerető szülők, testvérek, rokonok körébe örvendező arczczal lépni be, örvendező arczczal fogadtatni, hadd gondolkozzatok arról, minő feladatok várnak rátok majd a jövőben, ha felnőttek, ha helyünket elfoglaljátok, hogy addig mit kell még tennetek; gondolkozzatok a szép ragyogó természetről, merengjetek el annak nagyszerűségén, szolgáljon örömötekre, ha annak titkaiból valamit megértettetek. Szívjátok magatokba az ifjúság tiszta, balzsamos, éltető levegőjét s ne engedjétek befertőztetni azt