Református Kollégium, Marosvásárhely, 1889
78 létoka rajta kívül fekszik, amaz érdekek, melyeket szolgál, nem az ő érdekei, hanem a társadaloméi. Ha a családot a társadalom terebélyes fája egyes sejtjeinek tekintjük, az iskolák amaz érintkező pontok, a melyek ez alkotó elemeket az értelmi felvilágosodás, a human eszmék erejénél fogva egy szilárd egészszé összefoglalják s a társadalom ott áll legszilárdabban, a hol e pontok legszámosabbak, ez erő a legnagyobb. Az iskolai nevelést ugyanezért nem tarthatjuk egyszerűen a családi nevelés kibővített medrü folyásának, a kettő nem egy szakadatlan folyamat, a kettő között fokozati különbségvan ; amaz magasabb fokon, más néző pontokkal. Es ezeket a néző pontokat, e magasabb tekinteteket, a tanitónak szeme elől téveszteni nem lehet, nem szabad, bár sokszor szivén, érzelmein kell is erőszakot tenni. íme oly oldalát érintém a dolognak, a hol család és iskola nem hogy egy irányú, de épen ellentétes állást foglalhat el, ez az a kő, melynek terhe alatt a tanító gyakran, de gyakran elsóhajtja az ismeretes közmondást: „quem dii oderunt.“ Ez ellentét rendesen oly esetekben merül fel, a midőn az iskolát csupán egy oldalról tekintik, oly intézetnek, a melybe ha beléptünk, ha kitűzött leczkéit lejártuk, kész a tudomány, mint valamely árusboltban, előkérjük a tárgyakat, kezünkbe adják, árát lefizetjük s minden nagyobb fáradság nélkül tovább állunk, mint Aristophanes felhőiben az eladósodott föklmives Sokratestől meg akarja tanulni a bölcseséget, a mely szerint az igaztalan pert Í3 meg lehet nyerni. Sokan szeretik a tudást árunak tekinteni, a melyet olcsó pénzen egy csomó elvesztegetett idő árán, könnyű szerrel meg lehet szerezni. Feledik, hogy a tanuláshoz nem csak tanító szükséges, hanem tanuló is, még pedig olyan tanuló, a ki akar és nagyon akar tanulni. Az ifjú elméje véghetetlen sokat elbír; emlékező tehetsége sokat fel tud ölelni, sok megmarad benne, de elvégre a tudás nem csak emlékezetek halmazából áll s ha még hozzá rendezve sincsenek, ezek is pille módra szállnak tova. A hallottakat megérteni, a tanultakat rendezni, azok felett gondolkozni, összefoglalni, ez munka, a mihez akarat kell és ez az akarat nyilvánul figyelemben, nyilvánul szorgalomban és kitartásban. Yalakit hiába tesznek a mély vizbe, hogy úszni tanuljon, ha nem akarja a szabályos mozdulatokat tenni, ha nem igyekszik azokat figyelemmel végrehajtani, nem fog soha megtanulni. Az ilyen vájjon vádolni fogná-e mesterét? sőt talán még a vizet is! a melyet a mindenható sűrűbbnek is teremthetett volna, hogy jobban elbírja az embert! Ennek az erős akaratnak hiánya az, a mit a múltakban ifjú barátim ti bennetek tapasztaltunk, ez az, a mi akárhánya- tokat, e kiknek ép elméje, értelme van, a tehetségtelenség színében tüntetett fel, ez az erős akarat az, a mire buzdítani, serkenteni kívánunk,
