Református Kollégium, Marosvásárhely, 1888
9 rését vívhatjuk ki magunk számára; egy életpálya, mely meg- czáfolja ama balhitünket, a melyet hajlandók vagyunk táplálni mindannyiszor, valahányszor az élet nem váltja be azonnal reményeinket, álmainkat, hogy a derék, a becsületes munkának nincs meg érdeme a földön. Trefort Ágoston családi élete nem volt oly fényes, mint megfutott közpályája. Kora gyermekségében megtanulta, hogy az élet keserveket is oszt, s későbbi rapszodisztikusan tartott beszédeiben néha-néha átvonul egy-egy sötét árny, egy buskomor megjegyzés, ez érzelmet azonban folytonos tevékenysége háttérbe tudta szorítani a világ előtt. Nem lankasztotta az az igazán megrendítő csapás sem, melyet nagyreményű fiának, leányának, vejé- nek elvesztése által szenvedett. E nagy csapások nem hogy eltérítették volna a rábizott nagy feladatok megoldásától, sőt inkább ezekben keresett vigasztalást sebzett kebelére. Utóbbi időben sokat szenvedett, orvosai tanácsára fürdőre ment, de augusztus 17-én már vissza tért Budapestre. Egészsége folyton hanyatlani kezdett, mig végre 22-én kilehelte nemes lelkét; a szépért, jóért hevtilő szív megszűnt dobogni. Áldás emlékére ! Nemes tanuló ifjúság! Kedves barátim! Midőn ez oskolai évet e nagy, nemes ember emlékének szánt nehány perczczel nyitom meg, véssétek szivetekbe: boldog az, a ki úgy élt, úgy töltötte be a végzés szerint neki adott kötelességeket, hogy a halála által kicsalt könnyek közé, a jól tevő iránt érzett hálás emlékezet mosolya vegyül. Boldog, a ki halála után ezrek meg ezrek szivében feltámad. Vessétek meg az alapot kitartással, szorgalommal, hogy egykor majd a haza, a nemzet szolgálatában, ha kisebb körben is, rendezhessétek be életeteket amaz elvek szerint, a melyek szerint ő élt. Ezzel az 1888—89-ik tanévet megnyitottnak nyilvánítom.
