Református Kollégium, Marosvásárhely, 1887

Évzáró beszéd.

Tartotta: BED 0 HÁZI JÁNOS igazgató.

1888. évi junius hó 25-ón.

Mélyen tisztelt hallgatók! Nemes tanuló ifjúság! Kedves barátaim ! A véghetetlen idő tengerében egy élet sem hosszabb a másiknál, a lassan kerengő évek egyenlő értékűek a gyorsan pergő napokkal: az élte hajnalán angyallá vált csecsemő, csak úgy élt, volt s oszlik szét a miudénségben, mint a hosszas évek után fejét sírba hajtó agg. Az a mit a mathesis tanít a véges mennyiségek elenyésztéről a végtelen előtt, az a zérus, mely nem az absolut semmi, hanem a véges viszonya a végtelenhez, mennyiségtani kifejezése emberi életünknek. És mégis ifjú barátim ! ez a semmi a mi mindenünk, ez a mi adva van egyedül, a mivel számolnunk kell, a mit gyönyörrel élvezettel egy szóval boldogan átélni legfőbb törekvésünk. Midőn az idő kerekének egy ily bevégzett fordulásánál pihenőt tartva, vissza tekintünk arra, a mi elmúlt, a mi vissza nem tér, mily szerencsétlenek vagyunk, ha nem tudunk beszámolni magunknak az eltöltött napokkal, ha elvesztek úgy, hogy nyomukat sem leljük, Inában keressük szivünkben, elménkben, egész lelkűnkben. Hátha nem is keressük! hátha rá se gondolunk, de erről nem beszélek. Nem teszem fel, hogy volna olyan közietek, a ki legalább egy pár perezre, legalább arra az időre, mialatt a kezetekben levő értesítőt tanulástok eredményéről, átfutja, ne szálljon magába, ne gondolja el hirtelenében, mit és hogy tett, s mit és hogy tehetett volna jobban. Boldog az, a ki átlátva hibáit és gyönge- ségét, javitni akar sorsán, javitni azon a téren, a hol szabadon rendelkezik, a hol parancsolhat, s a hol engedelmeskednek neki, javitni azzal az eszközzel, melyet isten adott kezeügyébe; önmagában, szabad akaratával. Fájdalom! sokszor tapasztalható gyengeség, keresni ilyenkor az okot rajtunk kivül, a rendszerben, a tanítókban, a tankönyvben, a társadalomban, mindenben a mi bármi parányi korlátot állít, a kényelmes gondtalan tova haladás útjába. Nem czélom, hogy a tanítás jelen rendszerét, mely