Református Kollégium, Marosvásárhely, 1886
20 sokan bennlakást is élveznek: a város is részesítse valamicske segélyben. Ez idő szerint e tekintetben sem sok reményem van. Jól mondja a legöregebb halotti predikáczió: „Isa pur es chomuAr- vogmuk.“ Legyen szabad még egy furcsa tréfájára mutatnom a szeszélyes véletlennek. A város, főbb utczáit laposkő járdákkal látta el, hanem a kő csak az akkori tömlöcz kapujáig ért el, s az ettől nehány méterre fekvő templom, járda nélkül maradott. Vagy talán a ns város csak azt az igazságot kívánta bebizonyítani, hogy az „erény útja göröngyös“ ? Ns ifjúság! E kis szükségesnek tartott kitérés után — mert „néma gyermeknek anyja sem érti szavát“ — folytatom észrevételeimet magatok viseletét illetőleg. Ev elején egy képet állítottam volt élőtökbe. Elmondottam, hogy tenyészik Ceylonban egy növény a kúszó rotáng, — Banhinia scandens. — E növény fölmászik a fák tetejére, béfutja azok egész koronáját. Aztán fáról-fára kúszva néha raértföldekre hatol el, s úgy össze szövi-fonja az egész erdő tetőt, hogy a korhadt fák sem dőlhetnek ki, hanem állva rothadnak el s helyettük a roláng marad, mint zöld oszlop, más folyondárok ezer meg ezer karjai által össze-vissza fonva. Ezután azt a szivem mélyéből fakadó óhajtásomat tettem: Vajha a szorgalom, a kötelességnek nem csak érzése, de teljesítése is; vajha a tanulókat oly szépen ékesítő jó magaviselet, szóval az, a mit czivilizacziónak nevezünk, egyesekben kifejlődve, azután egyikről a másikra kúszva, mint a rotáng az erdőt, úgy futná bé egész kis társadalmunkat, hogy még a, gyengébbek se bukhassanak ki a sorból. E képet, a mint fülhegygyel hallottam, nem feledtétek el mindnyájan, legalább egy jelenet, mely a télen lámpafénynél • ment végbe, arra vall. Ugyanis nehányan, kiket a záró óra a fogadóból kiszorított, egymásba fogózkodva, igyekeztek szállásaikra baktatni. Útközben egyik, a laposkőjárdán megbotlott s az egész társaság úgy hullott hanyat-homlok egymásra, mint hűvös időben a cserebogár, ha a fát megrázzák. Igen, mert a roláng helyett, mely megtarthatta volna őket, a bor gőze mászott tetejükbe. Kedves ifjúság! A retekről mondták, hogy az reggel méreg, délben étek, estve orvosság. így áll a dolog a szeszes italokkal is, ha a nap részeit az emberi élet korszakaival helyettesitjük. Az
