Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885

47

általában kedvező volt. Itagályos-fertőző betegségek nem uralkodtak. Typhus, himlő, scarlát, kanyaró egy esetben sem mutatkozott. Roncsoló toroklob két tanulónál lépett fel. Egyik Szilágyi Sándor 3. e. o. szülei házánál, falun elhalt. A másik a kollégium kórházában orvosoltatva, felgyógyult. Az egyiptomi szemfájásnak egy könnyebb esete fordult elő, mely szintén meggyógyult. — Az összes betegek száma 88 ra ment. Súlyosabb beteg 13 volt, kik a kollégium kórházában nyertek orvoslást és ellátást. A kollégiumi szolgák ingyen, a többiek mérsékelt áron. A kórházban kezeltek gyógyítási ideje 105 napra ment, egy betegre tehát 7 és fél nap esik. A betegségek közül leggyakiabban cathearalis és emésztési rendszeri bán- talmak fordultak elő. A fenjáró betegek számára naponkint 1 rendelő óra tartatott. “

Beléletünk három mozzanatáról kell még említést tennem:

1. Méltóságos Páll Sándor kir. tanácsos, tankerületi főigazgató ur ez évben is május 3—5-ig meglátogatta gymnasiumunkat. Megvizsgálta a könyvtárt, gyűjteményeket, meghallgatta a tanárok tanításait, tanulók feleleteit s a látottakkal és hallottakkal megelégedve vett búcsút.

2. Az érd. részi ev, ref. egyházkerület közgyűlése vizsgáló- biztosokat küldött volt ki a végett, hogy a kerületi ev. ref. kollégiumok vagyoni állását, épületeit, pénzkezelését, kikölcsönzéseit, jegyzőkönyveit tüzetesen megvizsgálván, az eredményről a kerületi gyűlésre adjanak be összehasonlító vóleményes jelentést. E három tagú bizottság, Bethlen Géza gróf, dr. Jenei Viktor és Damokos Antal urak személyében, április 10. és 11-ik napjain tartotta meg a vizsgálatot. Az eredményről még nincsen tudomásunk.

3. Tanügyünkben nem jelentéktelen változás fog történni. Tisz- teletes Lénárt József ur, kedves tanártársunk, s bizalmas barátunk, eddigi állását, a jobban jövedelmező magyarói papsággal cseréli fel, melyre, nagy szavazattöbbséggel, meg van választva Egy évi megszakítással 13 év óta áll kollégiumunk szolgálatában. Egyet mint juratus, kettőt mint senior, tizet mint segéd-tanár s 1878-tól fogva mint felszentelt pap töltött. Fájdalmunkkal, melyet szakértelmének s tapintatosságának nélkülözése okoz, nem állunk magunkra. Osztozik abban ref. egyházunk, több művelődési, segélyezési egylet, egész városi társadalmunk, a melyek tevékeny, buzgó s hasznos tagjukat, s rokonszenves alakjukat veszítik benne. Minket csak annak meggondolása nyugtat meg, hogy tiszttársunk és barátunk tulajdonkép nem válik meg tőlünk; hogy továbbra is azon ügynek, a vallás, nevelés és közmüvelődős ügyóuok áldozatul, melyet szolgált eddig ; hogy továbbra is a tudomány s Isten országa utjának egyengetésén