Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885
45 ból teszek néhány megjegyzést a gymnasiumokat illetőleg. Tudjuk mindnyájan, hogy nálunk még mindenki a gymnasiuinba küldi fiát és ez nem is a „fobris gymnasialisnak“ következése, hanem azon ténynek, hogy 150 gymnasium mellett csak 20 reáliskola van. Polgári iskola pedig, csak 15 olyan helyen áll fenn, hol másféle középiskola is létezik. Tgy tehátwkerek számban 120 helyen csak gymnasiuinba küldheti gyerekét minden apa, a ki a népiskolák által nyújtott tanításnál többe akarja részesíteni gyerekét. Ennek csődület a következése és az, hogy ezer lelkűk legyen azoknak a kin- látott tanítóknak, kik az I. g. o.-al valamire tudnak menni. Ezen kivül az is baj nálunk, hogy az idejárók közül igen soknak szülői, rokonai, s a társadalom egy része, nem képesek méltányolni azon tudományokat, melyeket a gymnasium tanít és igy nem alakulhat s nem is alakul meg az a szívélyes viszony, melynek iskola és család között meg kellene lennie. E semmi esetben sem kellemes állapot természetes következése azon ténynek, hogy a közelebbi időben ép azon osztály változott legtöbbet, mely a középiskolára tart számot, Érzik egyebütt is, s nálunk még inkább, hogy iskola és társadalom nincsenek összhangban. Ezen visszás állapot okvetlen megszüntetendő. Kétségen kivül az iskola nem zárhatja, s nem is akarja elzárni magát az élettől, kiváu alkalmazkodni ahoz, de nem úgy, hogy szemet hunyva kövesse annak szeszélyeit, hanem, hogy vezesse azt. Ezeket a hiányokat el parancsolni nem lehet. A legyen világosság igékre, nem lesz világosság azonnal. Az a kívánt fény csak úgy derül reánk, ha a valóban létező hibákat, fogyatkozásokat nem vetegetjük egymásra, hanem mindnyájan egyetem, közép-, népiskola társadalom törvényhozás, mint Pázmány Péter mondja : „körmös kézzel* fogunk a munkához. Ha nem csak szájjal valljuk, de tetteinkbe át visszük a költő ez intését: „írj, tágy, csatázz, kinek mint adák az istenek Oltári a hazának hadd füstölögjenek!“ Magatok viselete Ns. ifj.! ismét csak a nagyobb részről szólva, jó volt. Két Ízben azonban, a tanári széknek is adtak ne- hányan tenni valót. A hibák nem voltak ugyan jellembe vágók, mindazonáltal ajánlom a következő parabolát az illetők figyelmébe: Néha napján, a jóhirnév az ártatlanság és dicsősség, hosszas egy- gyütt lakás után, el akarván válni, megkérték egymást, hogy mondják meg, ki-ki hol lesz megtalálható. Az ártatlanság igy szólt: engem keressetek pázsintos udvaron, árnyas fák alatt csörgedező patakok mellett, hol, mint Arany János mondja: „Zöld lomb között még nem sárgul panasz* Engem megtaláltak, mond a dicsőség, a harcziuezőkön, ágyudörgések, puskaropogások és kardcsattogások
