Református Kollégium, Marosvásárhely, 1884
13 zek meg, hogy a lélektannal foglalkozók némelyike, háromféle észről beszól, u. m.: elméleti, gyakorlati és szépészetiről, s abban állapodik meg, hogy minden ember addig eszes, mig gondolkodása igaz, akarata jó, érzése szép. Ezen háromság idvezültünkben teljes mértékben meg volt éspedig helyes arányokban egyesülve volt meg. Meg volt benne a logikai világosság, emelkedett Ítélet, melyek az embert megállapodott elvekre, s önuralomra segítik, s melyekhez az emberekkel való érintkezés következtében, finomság és tapintat járul. E tulajdonságok képesítették öt, hogy eltűrje, sőt szeresse is a világot, úgy a mint van, szenvedélyeivel, melyeknek hatalmát maga is érezte, s melyeket, mert összefügósüket megérteni és kiszámítani képes volt, természeteseknek tartott. A világot úgy nézte, mint nagyszerű drámát, vagy mint legyőzhetetlen fejlődést szépségeivel, nyomoraival egyetemben, s logikája megóvta attól, hogy azt bófe- ketiteni igyekezett volna. Meggyőződött, hogy a jelen haladása, a jövő nagyobbra törekvésének biztos talajt készít előre. Szóval követve Götlic tanácsát, igyekezett megérteni magát és a dolgokat és ezt, emberileg szólva, el is érte. Jól tudom ón, hogy korunkban légió azoknak száma, kik előtt idvezültünk sima, igénytelen, bár áldásos élete kevés jelentőséggel bir, s kik csak olyat találnak vonzónak, mely ragyogó szinvegyülete, vagy zajos folyása által képes tartósan lekötni a figyelmet. Az ilyenek gondolják meg, hogy ma napság, a művelődés haladásával, annak egyformásitó hatása, a társadalom minden rétegében mutatkozik. Azok, kik régebben a társadalom csúcsai gyanánt lettek volna tekinthetők, az alantabb fokon lévők emelkedése következtében, egy színvonalra jutnak ezekkel. Ma már a többiek között kimagosulni mindinkább nehézzé válik, s ép ezért a kevésbé lelkiismeretesek a korlátlan verseny-szabadság terén igen könnyen hamis dicsvágy bolygó fénye után indulva, nem válogatósak az eszközökben. Idvezültünk, ezekkel homlokegyenest ellenkezőleg nem akart szerencsés kalandorként ügyesség, szeretetre méltóság, vagy botrány által jutni sikerhez, ki egyetlen szökéssel emelkedik a társodalmi, politikai és irodalmi ég legmagasabb pontjára, állandó helyet látszik elfoglalni a csillagok között s aztán, mint ragyogó röppentyű, hirtelen kialszik. Idvezültünk beérte azzal, hogy köveket hordogatott össze, melyekből felépítette saját- és családja boldogságát, tudván, hogy az okos hazaszeretet otthon kezdődik.
