Református Kollégium, Marosvásárhely, 1884

kórtünetek alakulnak idők, viszonyok ás egyéniségek szerént. És ez a betegség sem több, sem kevesebb mint a pessimismus, ez a múlt időszak philosophiailag formulázott világfájdalma.

A Horváth Boldizsár ép oly szép, mint igaz biztató szavai, az országházban csak nehány perezre képesek föl melegíteni a kihűlt kebleket. A meglepően sikerült budapesti kiállítás, hol, mint a bécsi községtanács egyik ott járt tagja mondotta: „megtalálhatók az ős eredeti magyarság nyilvánulásai, a világ- polgár művelt ízlésével s a tudomány legnagyobb vívmányaival összeforrva“ : csak nehány napra, vagy hónapra képes felvillanyozni a zsibbadt kedvet. Aztán újból erőt vesz a tompa lehangoltság , mintha nem volna már semmi lelkosülósro érdemes czél, eszme. Mintha elvónhe- dett társadalmunk tántorgó léptei föltartózhatatlanul, a megnyílt sir felé botorkálnának. „Mintha — hogy Teán szavaival éljek — 18 századdal ezelőtt lennénk, az essenusok és therapeüták hazájában, az egyetemes levertség és kétségbeesés közepett, midőn egyedüli szabadulásnak, a világról való lemondás, a polgári élet elhagyása, a természetes ösztönök megsemmisítése és az isten országának mindennapi várása látszott“.

Ily tikkasztó légkörben, a végső elcsüggedós és gyáva kishitűség e kínos állapotában, mikor a születő gyermeket, Daniénak a pokol kapujára képzelt ezen szavaival köszöntik: „hagyd künn a reményt, ki ide beléptél“; midőn Leopardi a pessimismus költője, vad fájdalmában kiáltja:

„A bölcsőn, a koporsón egyaránt,

A halál réme les reánk;*■ midőn

a Til-ik gymnasista, bűnös könnyelműséggel maga ellen emel gyilkos fegyvert: nem szép-e, ha vannak emberek, kik a reménynek és bizalomnak még nem izeutek háborút? Nem felséges-é, ha látunk még embereket, rajongó szeretettel minden iránt a mi szép, jó, magasztos? Nem biztató-ó, ha akadnak még emberek, kik nem az élet undorító színeiből igyekeznek megalkotni a társadalom képét? kik látják és el is ismerik, hogy iparunk, kereskedésünk, tanügyünk lassan ugyan, de mégis mozog? hogy jelenleg bizalomra és kedvre van szükség, melyek alapjai és sarkantyúi a kitartásnak s nem meg- undorodásra, mely halála az igyekezetnek ? És az ilyen emberek kö-