Református Kollégium, Marosvásárhely, 1883

8

rúakat csakhamar utólórte, többeket el is hagyott, úgy, hogy 1858- ban, 17 éves korában, az érettségi vizsgálatot kitűnő eredménynyel tette le. Az ifjú jogra vágyott. Atyja, Elek, a maga idejében Erdély első juristája, nem ellenezte fia szándékát. De azon időben, többekkel együtt, abban a meggyőződésben élvén, hogy a theolo- giában való alapos jártasság minden müveit református emberre nézve elengedhetetlen kellék, fiát az akkor Kolozsvártt létezett theologiai seminariumba küldötte, hol a theol. eursust két óv alatt kitünően végezte. 1861-ben ismét ide tért vissza s atyjától a jogot kezdette hallgatni, s mint joghallgató szaktanítóságra is alkalmaztatott. Egy óv múlva Budapesten folytatta s végezte is egyetemi tanulmányait, mely idő alatt ernyedetlen szorgalma s kitűnő tehetsége következtében tanárainak ritka megelégedését érdemelte meg. Indexében a „jó előmenetelt tanúsított,“ „diligenter frequentavit,“ vele szemben csak közönséges, különben dicsérő megjegyzések mellett „különös ajánlásra méltó előmenetelének kitűnő bizonyítványát adta* tovább: „rendkívüli szorgalmat s jeles előmenetelt tanúsított“ észrevételek állanak. Ilyen tanulásának természetes következménye volt, hogy 1866-ban a jog- és államtudományok doktorává „summa cum laude* avattatott föl. 1866 — 7-ik isk. évben Collegiumunknál mint jogtanár nyert alkalmazást; helyesebben Collegiumunk nyerte meg a nagy tehetségű és kitűnő képzettségű fiatal jogtudóst. 1871-ben a jogtanfolyam itt megszűnvén, a királyi táblához pótló, 1879-ben rendes bíróvá neveztetett ki. Mint ilyent, bámulatos emlékező tehetsége, éles Ítélete, rendíthetetlen igazságszeretete, széles tudománya nemes szívvel párosulva, egyikóvó tették a legkiválóbb bíráknak. Munkaszeretete, a „nobile officiumok“ körül is, meleg érdeklődése a közügyek iránt, az egyházban sem maradtak ismeretlenül; 1878-bau egyházkerületi képviselővé, 1879-ben Collegiumunk gondnokává választatott s ugyanez évben a „Gecse emberszereteti intézet* igazgatóbizottságának tagjává neveztetett ki.

Mélyen t. hallgatók! Ns. ifjúság! Ezek, rövidre fogva, azon viszonyok és körülmények, melyek között idvezültünk ólt és munkálkodott.

Ha igaz a tudósok az az állítása, hogy a szervezet alá van vetve, azon viszonyoknak, melyek között ól, már pedig ki merné tagadni ezt a tapasztalat végtelen sorából elvont tényt: úgy az sem szenved kótsé-