Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

8 czein s eljutott szerencsésen Gyulafehérvárra, a fejedelem és ref. püspökség székhelyére 1672-ben januarius hó elején. A jó szivü fejedelem magyar vendégszeretettel fogadta az érkezőket, a Colle­gium ügye vezetésére gondnokokat nevezett ki s azoknak köteles­ségükké tette, hogy a pataki iskola régi törvényeit és szokásait — a mennyire lehetséges — az erdélyiekhez alkalmazzák és szi­gorúan megtartsák, tartassák; egyszersmind arra is vigyázzanak, hogy a tanuló ifjúság az élet fentartására megkivautató dolgokban hiányt és szükséget ne szenvedjen. De világosabban kifejezi Apafi­nak a vendég-iskola iránt tett intézkedéseit a gondnokok számára kiadott instructioja, mely ép ezért megérdemli, hogy itt egész ter­jedelmében helyet foglaljon: „1. Mivel hogy minden társaságunk felicitássa az rendes igazgatásiul függ, mely hasznos oknélkül nem lehet: parancsol­juk serio Curator híveinknek, legyenek illendő vigyázásban, hogy az pataki scholai törvények, az mennyire ez hazához alkalmaz- tathatók, az collegiumban nagy szorgalinatossággal és szorosan observáltassanak. 2. Senki az mi kegyelmessógünkből és hiveinknek Istenhez való indulatjokból conferalt beneficiumnak perceptiojában avagy erogatiojában magát rendetlenül ne ingeralja, hanem várjon ki-ki azon Curator hiveinknek dispositiojuktól, őket semmi becstelen­séggel nem illetvén. 3. Hogy pedig azon jók rendesebben administraltathassanak, facultáltuk ö kegyelmeket, hogy egy hitös számtartót fogadja­nak, ki hites lóvén az Collegiumhoz, az bejövendő búzát, saj­tokat, szalonnákat percipiálja, és annak idejében iustructioja sze­rint administrálja is nagy hűséggel, idővel számot is adván róla. 4. Mivel hogy a fejérváriJReformata Ecclesia az Kelneki ki­csiny proventust, azok számára, az kik az fejérvári Collegium­ban Város déákinak neveztetnek, donatióval bírja, maradjon azok­nak ususokra, és mivel hogy az templomban is azok szolgálnak az innepi, temetési, lakadalmi énekeknek, az mint az fizetésnek jussa is maradjon azoknál. Albae, 1672. Apafi.“ *) L.S. *) Originale in papiro patenter omanatum exstat Cibinii in A. F. fasc. 23. Libr. I. Tom. I. Litt. P. Erdélyi Muzeum (Joseplii Comitis Kemény „Apparátus Epistolaris ad Históriám Transilvaniae“ Tom. X.p. 375—377.) Közli Szilágyi Sándor. S.-pataki füzetek XI. folyam, 1867. 722, lap.

Next

/
Thumbnails
Contents