Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

622 paródiát viseltek, kurta német nadrágbau jártak, 1790. után fel­porozott hajjal, hosszú nadrágban, hosszú kaputot viseltek, kerek palástjuk volt, mit a domidoctusoknak nem volt szabad hordani. Ren­desen a nagyobb, jövedelinesebb ekklesiákat kapták meg.1) Az akadémiákra mehetós vizsgához volt kötve s a vizsga ered­ményétől függött az engedély arra is, hogy az illető akadémiai útjára s költségei fedezésére segélyt gyüjthessen a pátronusoknál, a mint ezeket a következő consistorialis rendeletek világosan mutatják. 1722. febr. 22. Az akadémiákra menni akaró, a curatorok, professorok s más közelebb levő tudós belső személyek s az egész diákság jelenlétében in publico auditorio disputái jón et omni modo examináltassék, kiknek votumok szerint érdemesnek találtatván, az akadémiákra úgy extrahaljon asztán a curatorok és professorok subscriptiojuk alatt comraendatoriat magának, azt is pedig legelőbb vigye tiszteletes püspök uramhoz és ha Erdélyben akar alamizsnát kérni, adjon ő kegyelmének reversalist róla, hogy mind papságra czéloz, nem külső hivatalra, mind pedig, hogy Erdélybe jő vissza szolgálatra, különben ha ezekről való attestatioja nem lesz t. püspök uramnak, senki is a patronusok közül alamizsnát az olyannak adni ne tartozzék. (42). 1756. máj. 16. Szigorú rendeletet küld a consistorium a peregri- nálni akarók vizsgáját illetőleg az azoknak adandó bizonyítvány for- muláre megküldése mellett, mert különben őfelsége nem fogja külföldre bocsátani, s ha e miatt „megaevesedik ezután a pereg- rinansok számok, Isten s e világ előtt kegyelmetek ad számot, ha megszükülnek ekklesiainkban az építhető emberek és a vak vezérek miatt a vezetendők is verembe esnek.“ (131.) 1759. szept. 21. Szeben. A püspöknek is kötelességévé teszi a consistorium, hogy két személyt nevezzen ki a vizsgára a derűs­ből. (139.) 1766. decz. 13. Mind a 3 kollégiumban2) rendeli a vizsga- tartást a consistorium s hogy a bizonyítvány ne patenter adassák, mint eddig s ne is a vizsgát kiállott személynek, hanem pecsét alatt más canalison küldessék fel a cousistoriumnak a személyek megválasztása és útlevél nyerés végett. (170.) 1772. szept. 2. Az academizans atyafiak is, mint a syuodu- sokon a precedensek, censealtassanak kérdések és feleletek által; *) *) Fogarasi S. 135. 1. *) Enjedi, kolozsvári és vásárhelyi. 1832-től fogva Székelyudvar­helyen is.

Next

/
Thumbnails
Contents