Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

415 tézkedést, az ez által okozott sérelem orvoslásának megkisérté- sét^kedvezőbb idők s körülmények beköszöntéséig halasztván. 1864. május 22-ón az elöljáróság a megváltozott viszonyok miatt a theol. tanszéknek egy második klasszika literaturai tan­székké átalakításának engedélyezéseért folyamodott a főkonsisto- riumhoz (2792.) Az engedély megadatott és ezzel a theologia tanítása, papok képezése és kibocsátása M.-Vásárhelytt 136 évig (1718—1854.) tartott fönnállása és virágzása után véget ért. 27. Eresei JäDöS (téglási) bölcsészettanár 1837. julius 10—1852. szept. 22. Péterfi Károlynak Tordosra, papi hivatal folytatása végett történt eltávozásával a főkonsistorium candidatio és szavazatok többségével Eresei János udvarhelyi theol. tanárt választotta meg a bölcsészeti tanszékre 1837. jul. 10-én Nagyszebenben és beig- tatását rendeli. De ezen eonsistorialis rendelet két hó múlva, szeptember 8-án kelt s igy a koll. elöljárósága csak 12-én hív­hatta meg Ereseit, ki ugyanazon nap válaszol is, hogy elfogadja a tanárságot. A konsistorium ily későre történt meghívásának kideritésére el kell holmi apróságot mondanunk, amiket Eresei tanulótársai és bizalmas barátai leveleikből tudunk. 1833. január 4. Dósa Elek professor írja Bőd Péternek Bethlenbe: „A Molnár professor helye hihetőleg Eresei által fog betöltetni; most csakugyan theol. praeses fog tanítani.“ Eresei vásárhelyi professorsága már ekkor kilátásba volt helyezve. Incze Dániel, előbb udvarhelyi, később enyedi tanár 1836. szept. 29-én hazaérkezett a külföldi egyetemekről és az Antal János Enyedre távozásával ürességbe jött történelmi tanszék be­töltését illetőleg decz. 17-én ezt írja Bőd Péternek: „A vásár­helyi professorságra fiscalis actios Ereseit nem promoveálhatták, azért Török János nyerte meg. Az Eresei dolgát minden reformá­tus urak szivekre vévén munkások, hogy ügye minélelébb felvé­tessék ellátás végett; maga is két cancellistát kért ki, kik részére investigáljanak, esketése jó.“ Ezen fiscalis actiot a kormány akasz­totta Eresei nyakába a Wesselényi-féle szabad mozgalomban való tevékeny működéséért. Tudnunk kell ugyanis, hogy a harininezas évek elején megindult szabad reform mozgalmak nagy hullámot vetettek Erdélyben is. Báró Wesselényi Miklóst, e mozgalmak ve- zérférfiát, éjien Udvarhelyszék választotta követévé az 1834. or­szággyűlésre és itt tágas tere nyílt a szabadságért rajongó fiatal tanárnak Ereseinek, hogy zászlót ragadva kezébe buzdítsa, tettre lelkesítse a fiatalságot is. 1835. február 6-án a kormány bezá­27

Next

/
Thumbnails
Contents